Hivatalosan majd' minden tizedik rendőrnek van másodállása

A 24.hu adatkikéréséből derült ki, hogy a hivatásos állomány 39207 rendőréből 2018-ban 3592 rendőr kapott egyéb munkavégzésre engedélyt.

Tehát ők azok, akik teljesen szabályosan dolgoznak még a szolgálat után is. 

„Egy kezdő járőr 130 ezer forintból nem fog családot alapítani" - szinte üresek a rendőrségi szakiskolák

A téli kormányellenes tüntetéseket több száz rendőr biztosította a fővárosban, Áder János palotáját az egyik demonstráció alatt több mint 120 egyenruhás zárta élőlánc mögé. A rabszolgatörvény ellen demonstrálók rendszeresen oda is vetették a kérdést a rendőröknek, hogy „Hogy tetszik a túlóra?", pedig valójában a túlmunka jelenti ma az egyetlen esélyt arra, hogy ezek az emberek néha napján értelmesnek tűnő bért kapjanak a hónap elején.

Persze, sokan vannak, akik nem másodállást, hanem sokkal inkább a pályaelhagyást választják. Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet például nemrég úgy fogalmazott, hogy soha nem volt még ekkora létszámhiány a rendőrségnél, az utóbbi tíz évben általában kétszázan léptek ki január és december közt, de tavaly 2 ezerre ugrott a szám.