Megvonná a földbáróktól a területalapú támogatást a Jobbik

Megvonná a földbáróktól a területalapú támogatást a Jobbik

Háromszáz hektárig fizetné ki a gazdálkodóknak a földek után igényelhető területalapú támogatást a Jobbik, afelett csak kivételes esetekben kaphatnák meg a nagybirtokosok a nagyrészt az EU által biztosított pénzeket - jelentette be a párt országgyűlési képviselője a fővárosban.

Az erről szóló határozati javaslatot benyújtották a kormánynak, amelyet egyúttal arra kérnek, hogy a szigorítást még az új EU-s költségvetési ciklus büdzséjének lezárása előtt tárgyalja meg és fogadtassa el Brüsszelben. Az ellenzéki párt a polgári törvénykönyvet is átírná, hogy a nagybirtokosok rokonok segítségével se tudják kijátszani az új szabályokat.

Magyar Zoltán szerint az általuk javasolt korlátozás alól csak az állattartással és a jelentős mértékű vetőmagtermeléssel foglalkozó cégeknek adnának mentességet. Az eddig a földbárók által begyűjtött támogatást szétosztanák a 300 hektárnál kisebb területen gazdálkodók között, amivel a családi gazdaságok járnának jól. A korlátozás hosszú távon a felvásárlási áraknak is jót tenne, de a vidék népességmegtartó erejét is növelhetné.

Korábban mást ígért a Fidesz

Magyar Zoltán szerint jól mutatja az is a módosítás szükségességét, hogy a 2018-ban kifizetett, 660 milliárd forintnyi agrártámogatás 80 százaléka az ágazati szereplők 10 százalékához került. A listán évek óta ugyanazokkal az érdekkörökkel lehet találkozni: Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója áll az élen, Mészáros Lőrinc és érdekeltségei vannak a második helyen, mellettük holland, belga és osztrák cégeket is lehet találni az első tízben.

Bebizonyosodott, a Fidesz nem tudja megvédeni a magyar termőföldet

Ahogy arra már 2013 óta számítani lehetett, az Európai Unió Bírósága elkaszálta a magyar földforgalmi törvényt. A testület kedden közölte, Magyarország nem teljesítette a tőke szabad mozgásának elvéből és a tulajdonhoz való jogból eredő kötelezettségeit a mezőgazdasági földterületeken más tagállambeli állampolgárok haszonélvezeti jogának megszüntetésével, így a szabályozás jogsértő.

A jobbikos politikus arra emlékeztetett, hogy a nagybirtokosokat kiszolgáló Fidesz 2009-ben még azzal kampányolt, a választási győzelem esetén megfordítják a rossz birtokpolitikai arányt, visszaszorítják a nagybirtokokat és a családi gazdálkodásokat támogatják majd. A kormánypárt azonban az elmúlt kilenc évben nem, hogy változást nem ért el ezen a területen, de sok tekintetben még romlottak is a számok, és a jövőben sem várható javulás.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/U08DmaBqYL4.jpg?itok=SKcdNJ1m","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=U08DmaBqYL4&feature=youtu.be","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}