Semmit nem látott a mentősök egy része a júliusi béremelésből

Semmit nem látott a mentősök egy része a júliusi béremelésből

Egy forinttal sem emelkedett a 8%-os béremelés után egyes mentősök fizetése - írja honlapján a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége. Az érdekképviselet szerint azok a kollégák jártak pórul, akiknek a fizetése a bruttó 195 ezres garantált bérminimumot sem érte el július elseje előtt. Mivel ennél kevesebbet a törvény szerint nem kereshetnek, az Országos Mentőszolgálat addig kipótolta a megalázóan alacsony fizetések és a bérminimum különbözetét.

A kormány által ígért 8%-os emelés ugyan megvalósult, de emiatt az Országos Mentőszolgálat annyival csökkentette a rosszul kereső dolgozók bérkiegészítését, hogy a törvényi előírásoknak épphogy megfeleljen. Voltak ugyanis olyan mentősök, akinek a még az emeléssel sem érte el a garantált bérminimumot a fizetése.

Az érdekképviselet szerint ez azt eredményezte, hogy az intézkedés után is maradt olyan mentős, aki továbbra is havonta bruttó 195 ezer forintot kap, vagy csupán 1-2 ezer forinttal emelkedett a fizetése a béremelés hatására.

Titkolják, hogy hányan érintettek

Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke az Alfahírnek azt mondta: közérdekű adatkéréssel próbálták megtudni, hogy pontosan hány mentődolgozó várta hiába az emelést, azonban az Országos Mentőszolgálat nem adta ki, a kért számokat.

A képviselővé választása előtt mentősként dolgozó Rig Lajos az Alfahírnek arról beszélt, hogy az Országos Mentőszolgálatnál pont a "C" és a "D" bérkategóriában vannak a legtöbben, így sokakat érint a látszólagos fizetésemelés problémája. A Jobbik országgyűlési képviselője úgy látja, hogy a kormánynak nem kellett volna félresöpörnie az érdekképviseletek korábbi javaslatát, mert a szakszervezetek által kért 25%-os emelés az elvándorlás megállításához is jó alapként szolgált volna.

Az ellenzéki politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy már a szomszédos Romániában is jóval többet keresnek az egészségügyi dolgozók, mint Magyarországon, pedig az átlagfizetés egyelőre itthon magasabb. Rig Lajos szerint ez jól mutatja a különbséget aközött, hogy mennyire becsüli meg az életmentők munkáját a román és a magyar kormány.