Már biztos, hogy Nagy Blanka is képviselőjelölt lesz Kiskunfélegyházán

„Mától hivatalosan is önkormányzati képviselő jelölt lettem!"

- közölte Facebook-oldalán Nagy Blanka, aki ellen a kormánypárti média azért indított hadjáratot ez év elején, mert élesen kritizálta tavaly decemberben a kecskeméti rabszolgatörvény elleni tüntetésen a Fideszt.

A Lokál és az Origo azzal akarta lejáratni a diákot, hogy bukásra áll az iskolában és sok hiányzása van. Az ügy még bíróság elé is került, ami a diáklánynak adott igazat.

Nagy Blanka ezek után döntött úgy, hogy még aktívabban részt venne a közéletben, ezért függetlenként, ám az MSZP által megnevezhető jelöltek „kvótáján”  indul Kiskunfélegyházán önkormányzati képviselőnek.

Teljes programját még nem hozta nyilvánosságra, de annyit elárult, hogy fontosnak tartja az akadálymentes közlekedést, a környezetvédelmet valamint a magántulajdon biztonságát.

Rengeteg tervem és ötletem van arra, hogy hogyan tudnám a lakókkal együtt Kiskunfélegyháza 8. körzetét egy élhetőbb és biztonságosabb környékké varázsolni mind az itt élő emberek és állataik számára

– írja bejegyzésében.