A karcagi Fidesz ősszel önkormányzati képviselőnek indítja a botrányba keveredett kórházigazgatót

A karcagi Fidesz ősszel önkormányzati képviselőnek indítja a botrányba keveredett kórházigazgatót

Nem igazán rázta meg a karcagi Fideszt, hogy a helyi kórház vezetője a botrányba keveredett. Nagyné László Erzsébet a kormánypárt önkormányzati képviselőjeként is tevékenykedik, és az elmúlt hetekben komoly vihart kavar ügy ellenére is jelölni fogják ősszel. 

Szerdán írtuk meg, hogy a városi rendőrkapitány lemondott, miután egy hónapja kiszivárgott egy hangfelvétel, melyen "differenciált intézkedésre" szólította fel beosztottjait. Ez azt jelentette, hogy

a helyi rendőröknek nem szabad intézkedniük azokkal a szabálysértőkkel szemben, akiktől szívességet vár a testület.

Ilyen eset volt, amikor a karcagi rendőrök feljelentették a helyi kórházigazgatót egy rokkantak számára fenntartott helyen való szabálytalan és jogtalan parkolás miatt. Ugyanez a kórházigazgató viszont egy hasfájós rendőrt a kilométeres várólisták ellenére soron kívül utalt be ultrahangvizsgálatra, miután a kapitány telefonon ezt a szívességet kérte tőle.

Talán ennél is súlyosabb történet, hogy a felvételen szóba kerül egy főorvos is, aki 

nem volt hajlandó aláírni egy rendőr látleletét, mivel korábban őt is feljelentették az egyenruhások. 

A médiában elsősorban Teleki Zoltán alezredes felelősségét firtatták, minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy távozott posztjáról. A rendőrkapitány ugyanakkor jogi képviselőjén keresztül az InfoKarcagnak úgy nyilatkozott: csupán "magánéletének megóvása, családjának megkímélése és a Rendőrségbe vetett bizalom magtartása érdekében" mondott le, semmi törvénytelent nem követtett el. Teleki arra hivatkozik, hogy tavaly márciusban kötöttek egy együttműködési megállapodást a kórházzal, melynek értelmében a Kórház vállalja "a szolgálatellátása során megsérült, vagy más okból sürgősségi betegellátásra szoruló rendőr ellátásának lehetőség szerint soron kívüli biztosítását".

A megállapodásban ugyanakkor arról nincs szó, hogy ezért cserébe a rendőröknek nem szabadna megbüntetniük a kórház orvosait és vezetőit. Márpedig Teleki a felvétel tanúsága szerint erre utasította beosztottjait. 

Nagyné László Erzsébet, a karcagi kórház igazgatója ugyanakkor a mai napig a helyén van, az Index megkeresésére pedig nyilatkozni sem volt hajlandó. Pedig, ha igaz, ami a felvételen a látlelet aláírását megtagadó főorvosról elhangzik, akkor 

a kórház vezetése lényegében zsarolta a helyi rendőrséget.

Nagyné egyébként a karcagi önkormányzati képviselő-testület fideszes tagja, sőt, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke. Az Index megkeresésére F. Kovács Sándor a város országgyűlési képviselője "minden alapot nélkülöző rágalmaknak" nevezte a sajtóban megjelent cikkeket, sőt, szerinte 

"Bebizonyosodott, hogy [Nagyné László Erzsébet] soha semmilyen módon nem kért, nem kapott és nem adott jogtalan előnyt."

A "bizonyíték" szerinte is a rendőrség és a kórház megállapodása. 

F. Kovács hangsúlyozta azt is, hogy a történtek ellenére Nagyné az őszi választásokon is számíthat a Fidesz támogatására. 

A történet külön pikantériája, hogy míg a kormánypárti képviselő és a helyi kormánypárt szerint az égvilágon semmi szabálytalanság nem történt, a kormány álláspontja ezzel szögesen ellentétes. Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár az RTL Klubnak tegnap 

az ügy teljes kivizsgálását és szigorú fellépést ígért. 

"Magyarország demokratikus jogállam, ahol a törvények mindenkire vonatkoznak" - szögezte le az államtitkár.