Elengedték a britek az iráni tartályhajót

Elhagyta Gibraltárt vasárnap este az az iráni tartályhajó, amelynek kihajózási tilalmát a városállam néhány nappal korábban feloldotta, visszautasítva az Egyesült Államok kérését, hogy tartsa vissza a területi vizeinek elhagyására készülő járművet - írja az MTI.

Az információt a gibraltári hatóságok hétfőre virradóra még nem erősítették meg ugyan, de a The Wall Street Journal című lap és a tengeri hajóforgalmat figyelő Marine Traffic internetes portál szerint a Grace-1 tankhajó (melyet időközben Adrian Darya névre kereszteltek) déli irányba haladt tovább egy meg nem nevezett földközi-tengeri kikötő felé.

Washington hiába kérte tehát, hogy a kőolajszállító hajót ne engedjék ki, mert megsértette az Irán elleni amerikai szankciókat. Gibraltár azzal indokolta visszautasító döntését, hogy az amerikai szankciókat nem lehet az Európai Unió területén alkalmazni (e városállam úgynevezett brit tengerentúli terület, amely ugyan nem képezi részét az Egyesült Királyságnak, de a fennhatósága alá tartozik).

"Az európai jog értelmében Gibraltárnak nem áll módjában az Egyesült Államok által kért segítséget megadni"

- áll a gibraltári hatóságok által kiadott közleményben.

A brit királyi haditengerészet július 4-én állította meg a Grace-1 tankhajót, amelyet azzal gyanúsítottak, hogy az európai uniós szankciók megsértésével nyersolajat szállít Szíriába. A tartályhajó csütörtökön kapott engedélyt a távozásra, amikor Teherán szavatolta, hogy a 2,1 millió hordós terhet nem Szíriába viszik. A közlemény szerint ezalatt az Egyesült Államok több kérvényt is benyújtott azzal kapcsolatban, hogy ne engedjék távozni a tartályhajót, és az amerikai igazságügy-minisztérium lefoglalási parancsot adott ki a hajó ellen az Iránnal szembeni amerikai szankciók alapján.

A jármű átkeresztelésének az az oka, hogy bár korábban panamai zászló alatt hajózott, a panamai hatóságok júliusban bejelentették: törölték a lajstromból, miután olyan értesítést kaptak, hogy a hajó terrorizmus finanszírozásában vett részt, vagy azzal állt kapcsolatban.

A Grace-1 tartályhajó feltartóztatására válaszul Irán július 19-én lefoglalta a Stena Impero nevű, a Stena Bulk svéd cég által üzemeltetett, de brit lobogó alatt közlekedő tartályhajót a Hormuzi-szorosban, s ez tovább növelte a létfontosságú nyersolajszállító útvonalon kialakult feszültséget. A Stena Impero nevű tanker továbbra is iráni őrizetben van.

Az iráni-amerikai konfliktus alakulásáról és a Hormuzi-szorosról itt írtunk bővebben:

Gyáva nyúl játékba kezdett Amerika és Irán

Teljesen perdöntő bizonyíték nem áll rendelkezésre, de valószínűsítem, hogy Irán, vagy iráni félállami, esetleg nem állami szervezet állhat az incidens mögött, különösen az első esetben, mert beleillik az iráni stratégiába. Irán azt érezheti, hogy sarokba van szorítva, Amerika eszkalációs játékba kezdett, amire valahogy reagálniuk kell.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

sss
2019. október 16. | 16:48
A megfigyelőállomásokon mért adatok szerint a vizsgált évben a városokban élők túlnyomó többsége az Egészségügyi Világszervezet által káros szintűnek ítélt finomrészecske-szennyeződésnek volt kitéve.
1
2019. október 16. | 16:25
Stummer János, a párt országos kampányfőnöke értékeli a helyhatósági voksolás eredményét.
sss
2019. október 16. | 15:21
A volt főpolgármester örül annak, hogy vége a kampánynak, szeretné, ha a háborúskodás helyett nyugalom lenne Budapesten.
sss
2019. október 16. | 15:14
Médiamentes safe space a Fidesz politikusainak?
A Jobbik viszont elítéli az agressziót.
Stummer János, a párt országos kampányfőnöke értékeli a helyhatósági voksolás eredményét.
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy elődje visszaadja a mandátumát.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
sss
2019. október 16. | 16:48
A megfigyelőállomásokon mért adatok szerint a vizsgált évben a városokban élők túlnyomó többsége az Egészségügyi Világszervezet által káros szintűnek ítélt finomrészecske-szennyeződésnek volt kitéve.
sss
2019. október 16. | 15:21
A volt főpolgármester örül annak, hogy vége a kampánynak, szeretné, ha a háborúskodás helyett nyugalom lenne Budapesten.