Jeffrey Epstein a halála előtt két nappal írta alá a végrendeletét, rejtélyes társaságra hagyta a vagyonát

Jeffrey Epstein a halála előtt két nappal írta alá a végrendeletét, rejtélyes társaságra hagyta a vagyonát

A halála előtt két nappal írta alá a végrendeletét Jeffrey Epstein milliárdos, akit emberkereskedelem és kiskorúak megrontásának vádjával helyeztek előzetes letartóztatásba, és aki a hivatalos jelentés szerint öngyilkos lett a börtönben - jelentette a New York Post című lap hétfőn este - írja az MTI.

Az újság bírósági dokumentumokra hivatkozva közölte, hogy Epstein minden vagyonát egy ismeretlen összetételű társaságra hagyta. A részletek nem ismeretesek, így azt sem tudni, hogy kik a kedvezményezettek.

Ami biztos: a végrendelet a több mint 577 millió dolláros (nagyjából 169 milliárd forintos) vagyonról és mintegy 56 millió dollárnyi (több mint 16 milliárd forintnyi) készpénzről rendelkezik. A vagyon elemei között a milliárdos ingatlanjai, részvényei, továbbá műkincsei szerepelnek.

A végrendeletre vonatkozó információkat ügyvédek serege követi szorosan figyelemmel, az egykori áldozatok ugyanis kártérítést követelnek. A múlt héten az egyik, kiskorúként megerőszakolt nő keresetet nyújtott be Epstein egyik ingatlanjára. Több ügyvéd is felvetette, hogy az ingatlanokat, illetve az értékesítésükből befolyó összegeket az áldozatok kárpótlására kellene fordítani.

Hétfőn az ügyészek ejtették a vádakat Epstein ellen, de bejelentették, hogy vádemelést fontolgatnak mindazokkal szemben, akik a milliárdos cinkostársai voltak.

William Barr igazságügyi miniszter hétfőn átalakította a valamennyi amerikai börtön irányítását végző börtönigazgatóságot. Hugh Hurwitz eddigi ügyvezető igazgatót Kathleen Hawk Sawyer váltja, aki 1992 és 2003 között már betöltötte ezt a posztot.

A tárcavezető már az Epstein halála utáni napokban menesztette annak a manhattani börtönnek a parancsnokát, amelyben Epsteint őrizték, továbbá a vizsgálatok lezárultáig kényszerszabadságra küldetett két börtönőrt.

Nem öngyilkosság? Epstein halálának okát a boncolás után sem tudták megállapítani

Jeffrey Epstein halálának okát a boncolás után sem lehet egyértelműen megállapítani, ehhez még több információra van szükség - közölte dr. Barbara Sampson igazságügyi orvosszakértő vasárnap este New Yorkban. Az igazságügyi orvosszakértő nem mondott további részleteket: sem azt, hogy milyen jellegű információkra van még szükség, sem pedig azt, hogy gyanakszik-e valamire.