Ne féljünk a populizmustól!

megafon

Sokat hallunk, olvashatunk a populizmusról és a populistákról. Általában negatív felhangot társítanak a fogalomhoz, ez nagymértékben köszönhető annak, hogy jelentése és megítélése eltorzult, mióta a populizmust gyakran olyan politikusokkal azonosítják, mint mondjuk Orbán Viktor, Matteo Salvini vagy Donald Trump, illetve olyan pártok kapják meg jelzőként, amelyek bevándorlásellenesek és szokás őket a szélsőjobboldalra sorolni.

Fontos tisztázni, hogy a populizmus nem egy koherens ideológia, nem egy konkrét világnézet definíciós megnevezése. Bár megítélése vitatott téma, abban a politikatudomány művelői egyetértenek, hogy

a szűkebb értelmezés szerint a populizmus olyan politizálási forma, avagy módszer, ami konfliktusokat hoz létre a „nép” és az „elit” között.

A populisták a néppel azonosítják magukat és az elit leváltását szorgalmazzák. Ebből a tételből kiindulva azonban már sok minden belemagyarázható a populizmusba. A teljesség igénye nélkül, röviden érdemes néhány értelmezést megemlíteni.

A populizmus egyik legtöbbet hivatkozott kortárs kutatója a holland politológus, Cas Mudde egyértelműen a fogalom negatív megközelítése mellett teszi le a voksát. Szerinte afféle részleges, nem kidolgozott ideológia, ami végletesen megosztja a társadalmat, vitatható módon határozva meg, hogy melyik társadalmi csoport jeleníti meg a „népet”. A populizmus pozitív ellenpárjának a pluralizmust tartja, amelyben jól megfér a társadalmi sokszínűség, nem a szembeállítottságra épít.

Ernesto Laclau argentin politikafilozófus jóval megengedőbb a populizmussal, mint Cas Mudde. Laclau úgy véli, hogy a populizmus jelentéstartománya a társadalomelemzésben mindig is kétértelmű és homályos volt, méghozzá azért, mert nem egy körülhatárolható jelenségre vonatkozik, hanem egy olyan társadalmi logikára, amelynek hatásai számos jelenséget szelnek át. Ez idáig hasonlít is Mudde „megfejtésére”, de abban már eltér tőle, hogy Laclau szerint a politika konstruálásának egyik módja a populizmus. Elveti, hogy a jelentése csak a „szellemi szegénység”, a puszta retorika, vagy a manipuláció vádpontjaival írható le.

Jóval szélsőségesebb és egyszerűbb megfogalmazások is születtek a közelmúltban. Az ismert francia filozófus, Bernard-Henri Lévy, akit Orbán Viktor beszélgetni hívott a Karmelita kolostorba, egy korábban az Indexnek adott interjújában azt mondta,

„a populizmus egy szép szó egy mocskos dologra, amit az emberek nem mernek annak nevezni, ami: fasizmusnak”.

Nem így gondolja Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter, aki könyvet írt Fasizmus: egy figyelmeztetés címmel. Ő megkülönbözteti a populizmust és a fasizmust. Nem tartja károsnak a populizmust, mert szerinte a demokráciához szükség van népszerű intézkedésekre, míg a fasizmus erőszakot, népharagot és az embereket egymás ellen fordító propagandát használ.

Még sok pro és kontra véleményt, definíciót lehetne sorolni, de amint az látható, a populizmus megfogalmazása és értelmezése korántsem egyértelmű, leszámítva az alaptételét.

Magyar viszonylatban Orbán Viktor és a kormánya ellen hangzik el gyakran, hogy populista. Ha azt vesszük, hogy a Fidesz ellenzékben a szocialista, „nemzetellenes” elit ellen határozta meg magát, majd hatalomba kerülve konstruált ellenségképként egy afféle globális elittel (pénzügyi spekulánsok, brüsszeliták, uniós bürokraták, liberálisok, bevándorláspártiak, Soros György és ügynökei, civil szervezetek) szembeszállva folytat „szabadságharcot”, akkor a populizmus alaptétele meg is állja a helyét. A Fidesz mindig igyekszik saját magát a nemzet védelmezőjeként feltüntetni, míg az ellenzékét az országra leselkedő globális elit ügynökeiként állítja be.

A Fidesz ugyanakkor maga is egy új elitet épített Magyarországon. A NER-oligarchák, a NER-lovagok, mind a fideszes elit új nemessége.

A magyar ellenzék rendszeresen használja pejoratív értelemben a populizmus fogalmát, amit a „rossz”, „manipulatív”, „felületes”, „szélsőjobboldali” politizálás szimbólumának tartanak, miközben az ellenzék kommunikációja is megfeleltethető a populizmus alaptételének. Az ellenzéki pártok számára az a fő csapásirány, hogy az Orbán-kormány egy „korrupt maffiaállam”, egy olyan illiberális-rendszer, ami „elszigeteli az országot”. A markánsabb megfogalmazások szerint „megszűnt Magyarországon a demokrácia”, és az Orbán-rendszer „egy diktatúrát hozott létre”, vagy legalábbis diktatórikus módon gyakorolja a hatalmát. Ezzel szemben az ellenzék az elnyomott, kirabolt és kihasznált „nép” képviseletének mondja magát. A Fidesz szavazóit már meg sem próbálják meggyőzni, lemondtak róluk, akiknek „kimosták az agyát”, és nem tudják „helyesen” megítélni az ország helyzetét. Objektíven nézve ez is populizmus.

A populizmust azért is lehet csak részleges ideológiaként definiálni, mert önmagában olyan, mint egy csatakürt, amit a harc előtt megfújnak. A stratégiaalkotás, a narratívagyártás, a strukturális szervezettség adja meg a valódi irányát és eredményességét a konfliktusnak.

Ernesto Laclau erre utalt, amikor A populista ész című könyvében arról írt, hogy olyan „üres jelölőket” kell alkotni, melyek a „népi identitás” körül sűrűsödnek, „egyenértékűségi láncolatokat” hoznak létre. A Fidesznek például ilyen üres jelölő lett a migráció és az ehhez kapcsolódó többi jelölőt (bevándorláspárti erők, Soros-ügynökök, brüsszeli bürokraták) fűzte fel egy láncra, amelynek az a lényege, hogy az országra, a nemzetre veszély leselkedik, ezért meg kell védeni. Januári Beszéljünk őszintén az ellenzék gyengeségeiről és hiányosságairól is című cikkemben ezt hívtam történetmesélésnek. Azt is írtam: „az ellenzéki oldalon hiányzik az a fajta politikai történetmesélés, amit könnyen és egyszerűen lekövethetnének, megérthetnék a tétjét a választópolgárok.”

Igazuk lehet azoknak is, akik a populizmust és a fasizmust összevetik, de fontos hozzátenni, hogy a fasiszta „jelleg” már az üres jelölőktől függ, vagyis a konfliktust meghatározó stratégiától és narratívától. Egy harc előtti csatakürt megfújása után többféle stratégia vezethet a győzelemhez vagy a bukáshoz, mint ahogy a felek motivációi is sokféleképpen lehetnek eltérőek.

Önmagában tehát a populizmus nem ördögtől való, nincs mit rajta szégyellni. Az, hogy elvetjük vagy sem, annak kérdése, hogy vitatjuk-e a konfliktus szükségszerűségét a csoportképzésben.

Megint csak a magyar politikai viszonyokat figyelembe véve, az aligha elképzelhető, hogy a Fidesz hatalmának megtörése konfliktus és markáns csoportképzés nélkül végbemenjen. Ehhez lehet módszer a populizmus, akkor is, ha a távlati cél az Orbán-éra után a pluralizmus feltételeinek a megteremtése.

 

Kormányellenes populizmus lehet a válasz a Fidesz populizmusára

Sokat emlegetjük politikusok, pártok, kormányok, illetve konkrét intézkedések kapcsán is a populizmus fogalmát, mintha mindenki számára tiszta és világos lenne, hogy mit is jelent. Vagy mégsem? A közbeszédben általában populizmus alatt leegyszerűsítő politikai üzeneteket, illetve szociális és gazdasági demagógiát értünk.


 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

A Jobbik szerint amíg az Európában elszigetelődött Fidesz-kormány keleten keres megértő rokonokat, a magyarokat kizsákmányolják, a fiatalok elvándorolnak.
A Jobbik új szóvivőjét kérdeztük az új feladatáról.
A következő év elején több mint egymilliárd forintos hiánnyal kell szembesülnie az önkormányzatnak. Jövő héten alakulhat az új képviselő-testület.