Szószékről kampányolt és mocskolta ellenfeleit a szentgotthárdi fideszes polgármester augusztus 20-án

Szószékről kampányolt és mocskolta ellenfeleit a szentgotthárdi fideszes polgármester augusztus 20-án

Többen is kivonultak a szentgotthárdi augusztus 20-i istentiszteletről, miután a fideszes polgármester a szószékről tartott kampánybeszédet. 

Az eseményen Bana Tibor, a Jobbik alelnöke is részt vett, s "hívő reformátusként örömmel hallgatta" az istentisztelet első részét, amelynek során "méltó módon" emlékeztek meg az államalapításról - írja szerdai közleményében a politikus. Ezt követően azonban Huszár Gábor fideszes polgármester

"szégyenszemre a szószékről kezdett el politizálni, felelőtlen ígéretekkel vádolta politikai ellenfeleit, valamint köztiszteletben álló, pártfüggetlen személyekről is negatív összefüggésben beszélt."

Bana és tárai ezt méltatlannak tartották, így úgy döntöttek, "a Fidesz-kampányeseményen" nem vesznek részt tovább.

A politikus hozzáteszi: sokakkal beszélgetett, akik hozzá hasonlóan felháborodtak a történteken. 

"Bízom benne, hogy október 13-a után olyan vezetése lesz szeretett városunknak, amely nem használja fel politikai célokra a templomokat"

szögezi le Bana Tibor.