2021-re akár utazhatunk is a tram-train-en

2021-re akár utazhatunk is a  tram-train-en

Időarányosan halad a Hódmezővásárhely és Szeged közti tram-train építése - írta a Magyar Nemzet szerdán.

Az üzemeltető nemzeti vasúttársaság, a MÁV-Start most egy különleges, kétéltű járművet szerez be, amely közúton és sínen is képes haladni. Feladata a felsővezeték karbantartása lesz.

A vonalon nyolc hibrid villamos-vonat teljesít majd szolgálatot, a 17,6 milliárd forintért szállítandó járművek 37,2 méter hosszúak és 69,7 tonna súlyúak lesznek. Egy szerelvényre kétszázan férnek fel, akik közül kilencvenketten tudnak leülni.

A villamos-vasút legnagyobb utazósebessége óránként száz kilométer települések között. Ilyenkor dízelmotor hajtja a járművet, amely városon belül ezzel szemben felsővezetékből kapja az áramot.

A szerelvények beszerzése és a járműtelep létesítése mellett zajlik a vasúti pálya építése és felújítása. A két város közötti vasútvonalat az 1970-es években renoválták, és óránként nyolcvan kilométeres sebességre tervezték, azonban most olyan pályát alakítanak ki, amely lehetővé teszi a tram-train járatok százas tempóját. Egyes szakaszokon két vágány épül, hogy a szerelvények megállás nélkül tudják egymás útját keresztezni.

A tervek szerint 2021 őszén kezdődő üzemben a villamos-vasút járatai csúcsidőszakban húszpercenként, késő este óránként fogják egymást követni. Reggel 6.20 és 7.10 között Hódmezővásárhelyről Szeged felé két többletjárat beiktatásával tízperces várakozás lesz, amire az utasforgalom nagysága miatt van szükség.

A két végállomás közti menetidő 42, a két belváros közötti 32 perc lesz. A megmaradó Szeged-Békéscsaba szakaszon a személyvonatok menetideje a tervek szerint 7 perccel csökken - olvasható a Magyar Nemzetben.

Természetesen ez a projekt sem mehet le indokolatlan reklámokra szórt tízmilliók nélkül: mint korábban megírtuk, nettó 60 millió forintos keretösszegből reklámozhatják a fejlesztést, a két jól ismert Fidesz-közeli céget, a New Land Média Kft-t és a Lounge Design Kft-t bízták meg a munkával. Ha esetleg a 60 millió forint nem volna elég, van opció plusz 18 millió forintra.