Választási győzelme esetén kiterjesztené a fejkendőviselési tilalmat az Osztrák Néppárt

Kiterjesztené a fejkendőviselési tilalmat Ausztriában az Osztrák Néppárt (ÖVP) - értesült az osztrák sajtó.

A szeptember végi parlamenti választásra készített programjában a győzelemre is esélyes ÖVP azt ígéri, hogy kormányra kerülését követően a muszlim tanárnők és a 11 évesnél idősebb diáklányok esetében is kezdeményezi a fejkendő viselésének betiltását. 

Az indoklás szerint a 11 évesnél idősebb muszlim diáklányok azért nem hordhatnak majd fejkendőt, mivel ők az iszlám vallás értelmében amúgy is csak 14 évesen válnak nagykorúvá, és még akkor is szabadon dönthetnek a kendő viseléséről. A muszlim tanárnők pedig a fejkendő viselésével "hallgatólagosan aláássák az állam semlegességét, és egy olyan társadalmi rendet népszerűsítenek, amelyben a nő társadalmi helyzete eltér a felvilágosult nyugati társadalmakétól".

A néppárt a választási program értelmében szigorúan ellenőrizné a tananyagot és az iszlám magániskolákat is;

sőt a hittanárok számára is kötelezővé tenné a részvételt a felsőfokú pedagógiai képzésben.

Azoknak pedig, akik nem járnak vallásórára, erkölcstant kellene tanulniuk.

Az ÖVP-elnöke, Sebastian Kurz 2017 decemberétől 2019 májusáig regnáló kormánya két alkalommal már korlátozta a fejkendőviselést: 2018 novemberében döntöttek arról, hogy az óvodások nem viselhetnek kendőt; 2019 májusában pedig az osztrák parlament megszavazta, hogy az általános iskolákban a 11 év alatti diákok nem viselhetnek olyan ideológiai vagy vallási jellegű ruhadarabot, amely a hajat vagy annak nagy részét elfedi - az erről rendelkező törvény szeptemberben lép életbe. 

Az indoklás szerint a fejkendőviselési tilalom bevezetésének célja az lett volna, hogy a muszlim lányok könnyebben beilleszkedhessenek a társadalomba.

Ausztria volt EU-ügyi kancelláriaminisztere, az ÖVP bécsi elnöke, Gernot Blümel úgy véli, hogy országszerte, de legfőképpen Bécsben az integrációval kapcsolatban nagy politikai kihívásokkal kell számolni; ezért az osztrák iskolákban modern, meghatározott irányvonal szerinti iszlámot kellene tanítani.