Kövér László szerint aggasztó az emberi intelligencia csökkenése

Kövér László szerint aggasztó az emberi intelligencia csökkenése

Szerencsések, akik az emberi lélek által képesek tükrözni a valóságot a mesterséges intelligencia korában - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke Pápán, az Új Tengeri Selyemút - Magyarország neves kínai festőművészek szemével című tárlat megnyitóján, melyet a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatfelvétel 70. évfordulója alkalmából rendeztek.

Kövér László az MTI tudósítása szerint elmondta, hogy a tárlaton 24 kínai művész 28 alkotása látható, amelyek magyar földön születtek és a magyar tájat mutatják meg.

Szavai szerint nem a mesterséges intelligencia térhódítása aggasztó, hanem ezzel párhuzamosan az emberi intelligencia csökkenése.

Mint mondta, a kínai nép szerencsés, hiszen ahogy a tárlat is bizonyítja, a kiállító művészek a lélek által tükrözik a valóságot.

Emlékeztetett arra, hogy 2011-ben Pekingben 33 kortárs magyar művész állította ki munkáit, 2012-ben pedig 125 kínai alkotó 120 művét mutatták be Budapesten, a tárlat Európa legnagyobb kortárs kínai kiállítása volt. Hozzátette: 2014-ben és 2015-ben pedig több mint félmillió kínai látogató nézte meg a 19. és 20. század fordulóján élt leghíresebb magyar festők munkáit.

Kövér László hangsúlyozta: a nagy földrajzi távolság és az eltérő történelmi múlt ellenére egyre erősödik a két nép közti kapcsolat. Mint mondta, a kínai és a magyar rokon lelkek, ami például tetten érhető abban is, hogy Petőfi Sándor költészetét ismerik és szeretik a kínaiak. 
 
A Kínai Népköztársaság Kulturális és Idegenforgalmi Minisztériuma által javasolt rangos kínai művészek augusztus 9-én érkeztek Magyarországra, útjuk során készült alkotásaik - főként olajfestmények - láthatók a pápai Esterházy-kastély három termében október 31-ig.