Hungarikumként mentenék meg a pusztulástól világhírű érdi génbankot 

""
Facebook/Tetlák Örs

Az Elvira major Érd délnyugati határában található, a területen egyedülálló munka folyik: Európa legnagyobb, csonthéjas gyümölcsökre specializálódott génbankja működik itt. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ érdi kutatóintézetnél és jogelődeinél több mint 60 éve folyik gyümölcsfa-nemesítés. A géndiverzitást szolgáló gyümölcs-génbankban 2 200 tételt őriznek együttműködésben a Növénygenetikai Erőforrások Nemzetközi Intézetével – írta még a területről szóló közleményében két éve a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsman.

Érd fideszes vezetése már 2017-ben is ipari parkot telepített volna a terület szomszédságába, ami az ötlet ellenzői szerint az egyedülálló génbank végét jelentette volna. 2018 tavaszán úgy tűnt, hogy meghátrálnak a kormánypártiak, azonban fél éve kiderült, hogy csak a választás kedvéért szorították háttérbe az Elvira major mellé tervezett ipari parkot. Márciusban az Átlátszó írt róla, hogy ismét napirendre került a zöldmezős beruházás, pedig bőven lenne máshol is hely a Modern Városok programban beharangozott ipari parknak.

A kormány térfelén pattog a labda

Tetlák Örs, az LMP érdi vezetője ezért hivatalosan is kezdeményezte az Elvira major hungarikummá nyilvánítását. Az ellenzéki politikus szerint a major felbecsülhetetlen értéket képvisel, mivel szerinte Magyarországon szinte minden faiskola és gyümölcsültetvény onnan származik.

"Mindaz a tudás, amit őrzünk az őshonos csonthéjas gyümölcseinkről, ott található az Elvira majorban. Ez a páratlan állomány ismét veszélybe került."

Tetlák Örs a Nagy István agrárminiszternek küldött levelében arra kérte a tárcavezetőt, aki egyben a Hungarikum bizottság elnöke is: támogassa az Elvira major, az ott őrzött génbank, az ültetvények és a majorban nemesített fajták, mindenekelőtt az érdi bőtermő hungarikummá nyilvánítását. Az LMP-s politikus az Elvira major érdi helyi értéktárba való felvételét is kezdeményezte.

Az ellenzéki politikus szerint a fő cél az, hogy a major sora véglegesen rendeződjön, és az ott folyó szakmai munka megkapja a megfelelő védelmet a fennmaradáshoz. 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

Az ingatlanárak növekedésével szemben a leghatékonyabb védekezés az ingatlanállomány bővülése lenne.
A magyar kormányfő kényszeresen tesz a török államfő kedvére, miközben negyedennyi gesztusért már a bevándorláspártiak poklába küldte volna el a fideszes propagandasajtó bármelyik ellenzéki politikust. Vélemény.