A szekszárdi iskolaigazgató bosszújától szenvedő diák apja elindul a polgármesteri székért

A szekszárdi iskolaigazgató bosszújától szenvedő diák apja elindul a polgármesteri székért

Országos botrány kerekedett abból a 444 által nemrégiben nyilvánosságra hozott esetből, mikor a szekszárdi Garay János Gimnázium igazgatónője, Heilmann Józsefné azzal vádolta az iskolában tanuló Bomba Ákost, hogy ő készítette a Hitler-paródiavideókat a gimnázium tanárairól. Még 2017-ben emiatt másfél órán át faggatták a fiút az igazgatói irodában, majd mikor sírva kérte, hogy engedjék el aláírattak vele egy nyilatkozatot, amiben elismerte, hogy ő készítette a videókat.

Az igazgatónő ezt felhasználva vette rá a szülőket, hogy a gyermeket másik iskolába vigyék, így elkerülhetik a feljelentést. Noha a szülők ennek a kérésnek eleget tettek, az iskolaigazgató mégis feljelentést tett, sőt utólag rovót és igazolatlan hiányzásokat íratott a fiúnak, még olyan órákra is, ahol érdemjegyet szerzett, így értelemszerűen jelen kellett lennie.

A becsületsértéssel kapcsolatos eljárást a bíróság 2017 őszén megszüntette, de Heilmann-né nem hagyta annyiban: a gyámügyet is ráküldte a fiú családjára, akik viszont kifejezetten pozitívan értékelték jelentésükben a család körülményeit. Mindeközben az igazgatónő tovább folytatja hadjáratát a már egyetemista diák ellen.

A Bomba család miután kissé túlzónak érezte a reakciót, szintén feljelentést tett a fiúval szembeni szabálytalan eljárások miatt, ám ezt minden hatóság, köztük a KLIK és a minisztérium is elutasította.

Talán ez az eset is hozzájárulhatott, hogy Bomba Gábor nagyobb szerepet vállaljon a helyi közéletben és az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltjeként induljon az őszi önkormányzati választásokon. Az Éljen Szekszárd Egyesület színeiben induló jelöltet a Momentum, az MSZP-Párbeszéd, a DK, a Jobbik, az LMP, és a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom is támogatja.