Ismét késelt egy ukrán vendégmunkás, októberben megállítható a betelepítésük

Ismét késelt egy ukrán vendégmunkás, októberben megállítható a betelepítésük

Sneider Tamás szerint az önkormányzati választásokon erről is dönthetünk.

Sneider Tamás Jobbik-elnök szerint

szó sincs elszigetelt esetekről, ha az Orbán-kormány támogatásával hazánkba telepített külföldi vendégmunkások által elkövetett bűncselekményekről kell beszélnünk. 

A politikust azután kérdeztük, hogy a rendőrség honlapja szerint vasárnap éjszaka egy soproni munkásszállón egy ukrán vendégmunkás megkéselte egy társát (korábban volt már itt ökölpárbaj is).

Mint mondta, Magyarország egyelőre még annak az útnak az elején jár, amelyen Lengyelország már jóval korábban elindult. Ahova tömegesen telepítettek be migránsmunkásokat, ott megnövekedett a bűnözés. Ugyanakkor a magyar társadalom számára még szokatlan az a jelenség, amit a Fidesz zúdított rá az országra, és ezért a magyarok lassabban reagálnak azokra a típusú bűncselekményekre, amik a munkásszállókon, vagy környékén történnek.

Beismerte tettét az ukrán állampolgár, aki Rákospalotán gyilkolt

Beismerte a bűncselekmény elkövetését az az ukrán állampolgár, akit azzal gyanúsítanak, hogy vasárnapra virradóra több késszúrással megölt egy férfit Rákospalotán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Csécsi Soma elmondta: a rendőrségre vasárnap reggel érkezett a mentőktől bejelentés, hogy egy 51 éves férfi holttestére bukkantak a XV.

Sneider Tamás meglátása szerint van egy másik oka is annak, hogy a hivatalosan ismertnél nagyobb lehet a külföldi vendégmunkások által elkövetett bűncselekmények száma, ugyanis az esetek egy része a saját közösségükön belül történik, így a bejelentés ritkán jut el a hatóságokhoz. 

Reményét fejezte ki, hogy az önkormányzati választások gátat szabhatnak a migránsmunkások beáramlásának.

"A Jobbik kitűzött célja, amennyiben vezetőpozícióba kerül településeken és megyékben, hogy visszaszorítsa a kormány betelepítési politikáját"

- fogalmazott Sneider Tamás, majd hozzáfűzte: azokat a milliárdokat, amelyeket az Orbán-kormány betelepítésre fordítana a jobboldali ellenzék bérlakásépítésre, illetve a fiatalok, a magyar munkaerő helybentartására csoportosítaná át.

Népességcsere? Több mint 10 milliárd forintot költ a magyar állam munkásszállók építésére

Huszonöt település kapott jelentős állami támogatást "Munkásszállások kialakítása" központi munkaerőpiaci program címen a Nemzeti Foglalkoztatási Alaptól (NFA). A kormányzati portálra augusztus 23-án feltöltött adatsorból kiderül, hogy az elmúlt két évben az állam igencsak bőkezűen pártolta a munkásszállók építését. Az eddigi hírek szerint "csupán" nyolcmilliárd forintot költött az állam munkásszállókra, mostanra viszont átléptük a bűvös tízmilliárdos határt is.

Eljátszottunk a gondolattal, amennyiben nem sikerül az ellenzéki áttörés októberben, és zavartalanul folytatódna az Orbán-kormány jelenlegi bevándorlás politikája, milyen jövő vár hazánkra?

Sneider Tamás szerint egyértelmű, ha a Jobbiknak nem sikerül komoly eredményt elérnie ősszel, akkor a betelepítések folytatódni fognak, és a 2022-es országgyűlési választásokra a migránsmunkások száma elérheti a 300 ezret is, miközben - ahogy az megtörtént tavaly áprilisban is - csalódott fiatalok fogják elhagyni hazánkat. 

Lesz bátorsága a kormánynak végre válaszolni arra a kérdésre, hogy hány vendégmunkás dolgozik ma Magyarországon?

Miközben néhány nappal ezelőtt arról kellett beszámolnunk, hogy egy Ukrajnából érkező vendégmunkás meggyilkolt egy magyar állampolgárt, illetve rekordszintet ért el az itt tartózkodó ukrán vendégmunkások száma, az Orbán-kormány továbbra is sunnyog ebben a kérdésben. A jobbikos Jakab Péter azon egyszerű kérdésére, miszerint "hány vendégmunkás dolgozik ma Magyarországon?"