Jakab Péter: ma egy ledolgozott élet 9 ezer forintot ér? Se többet, se kevesebbet?

Jakab Péter: ma egy ledolgozott élet 9 ezer forintot ér? Se többet, se kevesebbet?

Fideszes helytartók és a lakosság érdekeit képviselő lokálpatrióták között fog eldőlni az októberi önkormányzati választás Jakab Péter szerint. A Jobbik frakcióvezetője az ATV Start című műsorának keddi vendégeként arról beszélt: a kormánypártok nagyon sok olyan döntést szavaztak meg a parlamentben, ami az embereket negatívan érintette, a fideszes polgármesterek viszont nem szólaltak fel saját lakosaik védelmében, csak asszisztáltak a megszorításokhoz.

Leszavazták a leszakadó országrészekben dolgozók bérfejlesztését, a bérlakásépítési programot, a férfiak 40 év munka utáni nyugdíjazását, illetve szétverték a lakáskasszát, a cafeteria-rendszert, és bevezették a rabszolgatörvényt – sorolta Jakab Péter, hozzátéve:

Egyetlen egy olyan fideszes polgármesterre sem emlékszik, aki tiltakozott volna ezek ellen, megvédve saját településének lakóit.

Azért nem szólaltak meg ezek a polgármesterek, mert ők a Fideszt képviselik, és nem a lakosságot. Én pedig azt szeretném, ha az önkormányzatok élén olyan polgármesterek lennének, akik a lakosság érdekeit képviselik, értük elmennek a falig, vagy akár azon túl is, és hajlandóak akár konfrontálódni is a kormánnyal - fogalmazott.

Közérzetjavítónak jó volt a 9 ezer forintos utalvány, véli a fideszes nyugdíjas

Olyannyira boldoggá tette ez a plusz pénz Semmelweis Ferencet, a Nyugdíjasok Szociális Fórumának elnökét, hogy örömét megosztotta az állampolgárokkal az állami rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában: a rezsiutalvány nagyon sok család helyzetén és közérzetén javít, illetve minden nyugdíjas örül pénzügyi helyzete javításának, de ez leginkább azoknak jelent igazán nagy segítséget, akiknek alacsony a juttatása.

A beszélgetés során kitértek a nyugdíjasoknak ígért 9 ezer forintos kampánypénzre is: Jakab Péter emlékeztetett, hogy a világpiaci árak 30-40 százalékkal csökkentek, így a fix árú rezsicsökkentés miatt most többet kell fizetni a szükségesnél. Szerinte a kormányzat a különbözetet benyeli, majd a választások előtt eljátssza, hogy kegyességből ad kilencezer forintot.

Ma jelenleg a Fidesznek egy ledolgozott élet pontosan kilencezer forintot ér ötévenként, se többet, se kevesebbet – mondta.