Jobbikos javaslatra könnyebb lesz Szombathelyen népszavazást kezdeményezni

Jobbikos javaslatra könnyebb lesz Szombathelyen népszavazást kezdeményezni

Balassa Péter javaslatát az ellenzéki képviselők mellett a két "lázadó" alpolgármester is támogatta.

A városi közgyűlés keddi, rendkívüli közgyűlésén döntöttek arról a szombathelyi képviselők, hogy a jövőben megkönnyítik a helyi népszavazás kiírását - olvasható a Nyugat.hu beszámolójában.

A kezdeményezés Balassa Péter (Jobbik) nevéhez fűződik, melyhez nemcsak a baloldali képviselők, de a két „lázadó” alpolgármester, Koczka Tibor és Molnár Miklós alpolgármester is csatlakozott.

A közgyűlési döntés értelmében az eddigi 10 ezer helyett csak 7 ezer támogató aláírás kell a helyi népszavazás kiírásához, ami a törvényi minimum (10%) közeli számot jelenti.

Balassa a közgyűlési felszólalásában közölte: nem tudni, hogy október 13. után milyen városvezetés lesz, de az fontos, hogy a helyi polgárokat ne kiszorítsák, hanem minél inkább bevonják a döntéshozatalba.

Illés Károly alpolgármester (Fidesz) közölte: nem érti a kezdeményezést, hiszen eddig is foglalkoztak a választók problémájával, és ezután is így szeretnék tenni.

Az ügyben felszólalt az ülésen részt vevő Hende Csaba is. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint nincs olyan ügy a városban, amely kapcsán a közgyűlés ellenében a néphez kellene fordulni. Így mindez „álcselekvés”, célja a politikai kommunikáció, konkrétan az, hogy mutassa az ellenzék amúgy nem létező egységét - idézi a politikus szavait a Nyugat.hu.

Felszólalásában – némi kitérővel – támadta Koczka Tibort (Fidesz), akit „csapnivaló” alpolgármesternek és képviselőnek titulált, aki elvesztette a párttagságát azzal, hogy független polgármester-jelöltként indul a választásokon.

Mint ismert, Koczka a Jobbik és a Pro Savaria támogatásával indul a választáson.

Az alpolgármestert támogatja a Jobbik Szombathelyen

Balassa Péter, a Jobbik szombathelyi képviselője hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a Jobbik szombathelyi szervezete a függetlenként induló Koczka Tibort támogatja, aki mögé nemrég beállt a Pro Savaria is. A pártnak így nem lesz önálló polgármester-jelöltje, képviselőjelölteket viszont indítanak: ez a még most is zajló egyeztetések függvénye, de Balassa megígérte, hogy még ezen a héten nyilvánosságra hozzák a jelöltjeiket - írja a Nyugat.hu.

Koczka 2014-ben még a kormánypárt helyi listavezetője volt, az elmúlt öt évben pedig alpolgármesterként dolgozott a városban. Amikor év elején Molnár Miklós, a Fidesszel addig szövetségben álló Pro Savaria Egyesület alpolgármestere felbontotta az együttműködést - és így az ellenzék többségbe került a közgyűlésben - Koczka még kitartott Puskás Tivadar polgármester mellett. Csakhogy közben a helyi Fideszen belüli harcok azt eredményezték, hogy Koczka nem indulhat újra kormánypárti színekben, így már az alpolgármester is szabadabban nyilatkozhatott ezt azt: így például hol a fideszes sajtó propagandajellegéről, hol pedig Hende Csaba káros tevékenységéről értekezett. 

A polgármester, Puskás Tivadar válasza sem váratott magára sokáig, pár nap múlva elvonta tőle a jogköreit, így már lényegében csak papíron alpolgármester.

"Szombathelyről Szombathelyen lehessen dönteni" - mondta Molnár Miklós a vitán, Nemény András (Éljen Szombathely frakcióvezető, polgármester-jelölt) szerint pedig "nem kell félni a néptől".

A hosszú, politikai pengeváltásokkal és választási propagandával átitatott vita végén a testület 12 igen és 8 tartózkodás mellett elfogadta a határozatot.