Beállt az MSZP is a jobbikos Pintér Tamás mögé Dunaújvárosban

Beállt az MSZP is a jobbikos Pintér Tamás mögé Dunaújvárosban

Összellenzéki.

Ez azt jelenti, hogy a városban az ellenzéki pártok és civil szervezetek mind azt a Pintér Tamást támogatják, aki 2018 áprilisában egyéniben is mandátumot szerzett a térségben. 

Pintér Tamás az Azonnalinak megerősítette: az MSZP támogatni fogja őt, és a Rajta Újváros! nevű egyesület. A megállapodás értelmében a szocialisták jelenlegi önkormányzati képviselője, Tóth Kálmán fog indulni az egyesülettel abban az egyéni választói kerületben, ahol korábban már nyert. Vagyis az egyesület fenntartotta a helyet Tóthnak, akivel egyébként már a kezdetek óta együtt dolgoznak.

Az Alfahír érdeklődésére Pintér Tamás elmondta: a Rajta Újváros! listáján szerepelni fog még Magyar András is, az MSZP dunaújvárosi alapszervezetének alelnöke, aki nem mellesleg a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója és a Dunaújvárosi Főiskola oktatója is egyben.

Az Azonnali kérdésére, miszerint megnyugodott-e most, hogy már a szocialisták is őt támogatják, egyébként úgy válaszolt Pintér: „eddig sem voltam feszült vagy ideges”.

„Azt gondolom, olyan erős, civil életből is ismert képviselőjelöltjeink vannak, hogy nagy esélyünk van arra, hogy októberben többséget szerezzünk a dunaújvárosi testületben”

- fogalmazott a portálnak a jobboldali ellenzéki párt országgyűlési képviselője.