A szakszervezet szerint túlterheltek a pedagógusok

A szakszervezet szerint túlterheltek a pedagógusok

A pedagógusok túlterheltségére és a pálya elöregedésére figyelmeztetett Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a tömörülés pénteki tanévnyitó sajtótájékoztatóján.

Az érdekvédelmi szervezet vezetője kifejtette, hogy az elmúlt tanévben a PSZ hat hónapon át küzdött a béremelésért, az óraszámok csökkentéséért, a munkaterhek mérsékléséért.

Az óraszámok csökkentése kardinális kérdés, az elmúlt időszak problémáinak alapja - mondta. Ragaszkodtak a fix heti óraszámokhoz - idézte fel. Hozzátette, hogy reménykeltőek voltak az egyeztetések, még arra is volt esély, hogy már a mostani tanévben emelkedjenek a bérek.    

Mérhetetlenül elkeseredtek, amikor látták, hogy sem a jövő évi költségvetésben, sem a köznevelési törvényben nem látták viszont mindezt

- jegyezte meg Szabó Zsuzsa, aki szerint ez a tanév is ugyanúgy kezdődik, mint az elmúlt évi, azaz semmi nem változott.

Kitért arra: míg a garantált bérminimum 2014 óta 72 százalékkal nőtt, addig a pedagógusok bére csak 27 százalékkal.

Hol van itt a folyamatos béremelés?

- tette fel a kérdést Szabó Zsuzsa.

Az iskolakezdés ellenére több ezer pedagógus hiányzik a rendszerből

Egy héttel az iskolakezdés előtt ideje számot vetni arról, hogy milyen változások várhatóak az új iskolai tanévtől. A kormány július elején a köznevelési törvény tekintetében több módosítást is megszavazott. Mint ismert, a törvénymódosító javaslatok szerint többek között megszüntetnék a magántanulói jogviszonyt, nem szólhatnának bele a szülők és a tantestületek az igazgatók kinevezésébe, bevezetik az óvodaszigort, illetve a tankönyvellátást is szabályozná a kormány.

Míg 2017-ben 6324 fiatal állt munkába, de a kötelező minősítésre kevesebb, mint a felük jelentkeztek. A következő 15 évben 60-70 ezren lépnek nyugdíjaskorba, de csak néhány ezren lépnek be a rendszerbe.

Szabó Zsuzsa szerint ilyen állapotban, ilyen túlterhelés mellett pedagógusokkal tanévet kezdeni nem lehet.  

Az országos vezetés szeptember 22-re kongresszust hívott össze, amely arról dönt, hogy mikor és mi lesz az a nyomásgyakorlási forma, amivel elérhetik céljaikat - közölte. Tűréshatáruk végére értek, minden eszközt bevetnek követeléseik érdekében - jelentette ki.

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke azt mondta, hogy egyértelmű és határozott lépéseket várnak a kormánytól a béremelések ügyében. Álláspontjuk szerint becsapja a kormány a társadalmat, az igazgatók pótlékának növelése és a gyakornoki idő megváltoztatása is csak a pedagógusok töredékét érinti. 

A pedagógusok létszámáról azt mondta, ha így folytatják,

10-15 év múlva nem lesz pedagógus, és nagyon kevesek luxusa lesz az állami oktatás.

Az OH statisztikáira hivatkozott, miszerint 15 ezer elsőéves hallgatóból ötezren jelentkeztek munkára, minősítő vizsgára pedig 2800-an. Éves átlagban eközben 4500-5000 pedagógus megy nyugdíjba.

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke reagált Palkovics László innovációs miniszter nyilatkozatára, miszerint szeptemberben önálló szakképzési és felnőttképzési törvény kerülhet a parlament elé. Kijelentette, hogy nem megengedhető, hogy a szakképzést kiszakítsák a köznevelés rendszeréből. Ez elfogadhatatlan, ellene minden módon tiltakoznak - fogalmazott, és jelezte: a szakképzési és innovációs tanács mielőbbi összehívását kezdeményezik.