Heavy metal és bringatúra, Twister módra

Heavy metal és bringatúra, Twister módra

Csapatépítő hétvége a Balaton déli partján.

Közel két és fél éve mutattuk be Szávai Gergőt, a Twister gitárosát, aki szabadidejének legnagyobb részét – egyre komolyabb teljesítményeket maga mögött tudva – kerékpározással tölti. Azóta már az országhatáron túlra is szervezett többször rövidebb-hosszabb bringatúrákat, amiket barátnőjével kettesben teljesítettek, idén viszont már a zenekar szimpatizánsait is meghívták egy közös gurulásra, amit egybekötöttek egy Balaton-parti baráti csapatépítő tréninggel. A most hétvégére tervezett program részleteiről és a banda aktuális dolgairól kérdeztük Geryt.

 

 - Minek köszönhető, hogy a szóló, illetve a páros bringázás mellett a Twister rajongókat is ráveszed egy közös kerékpározásra?

 - Igazából mi nem terveztünk ilyen találkozót meg tábort, de egyre több ismerősünk – akik egyébként Twister szimpatizánsok – elkezdett írogatni egy-egy kiposztolt privát bringás képünkhöz, hogy milyen jó lenne, ha ők is jöhetnének velünk biciklizni. Az ötlet tehát innen jött, elkezdtünk beszélgetni, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy ilyen közös megmozdulást. De aztán még tovább gondoltuk, mert egy jóbarátomnak van a Balaton déli partján, Siófok-Sóstón egy farmja, ami óriási – röplabdapályával, medencével, két házzal, nagy szaletlivel, sátorozó helyekkel, így ideális helyszínnek tűnt. Megbeszéltük vele, hogy mi lenne, ha oda mennénk, ő meg nem ellenkezett, nagyon örült az ötletnek. A történetből végül az kerekedett ki, hogy csináljunk egy nyilvános összejövetelt – egy nyárzáró bulit – ami azért megmarad az egészséges „méretek” között, azaz maximum 40-50 főben gondolkodtunk, de ha már húszan leszünk, az is jó.

 - Mi a program?

 - Augusztus 31-én, szombat reggel lesz a találkozó a Siófok-Sóstói nagy parkolóban, és onnan két csoportra oszlunk. Aki biciklizni jön, azokkal elindulunk az északi part felé, szerintem Tihanyig. A Twister turnébusza lesz a kísérőautó, frissítőkkel, szerszámokkal, egyebekkel felszerelkezve. Sőt, aki esetleg mégsem bírja a távot, leteheti a bringáját, beülhet pihenni. A másik csoport pedig már azonnal be is mehet a farmra, ott elfoglalják magukat, míg mi valamikor délután begurulunk. A zenekar több tagja ott marad, és segítségünk is lesz a főzésben. A visszaérkezésünket követően vacsora, fürdőzés, majd este 8-kor egy teljesen családias Twister unplugged koncertre kerül sor, amit kb. másfél-két órásra tervezünk. Két elektroakusztikus gitárt, perkadobot, és minimális énekcuccot viszünk le, természetesen saját dalokkal, valamint néhány feldolgozással készülünk. Másnap még egy közös reggeli a program, aztán hazajövünk. A további részletek elolvashatóak az esemény hivatalos FB-oldalán.

Twister air

 - Ez az akusztikus előadás nem igazán jellemző rátok.

 - Így van! Eddig talán egyetlen egyszer, azt hiszem, úgy hat-hét éve játszottunk ilyen formában, akkor a dobosunk nem tudott valamiért velünk jönni, ezért csak így tudtuk elvállalni a bulit. Az a terv, hogy a lehetőségeink szerint rögzítjük is a műsort, és ha minden jól alakul, akkor egy-két videót majd publikálunk is a későbbiekben. Ahol a kisszínpad található, ott teljesen sötét a terület, úgyhogy azt be kell fényeznünk, reflektorokat kell levinnünk, ezért a feltételes mód – ha sikerül jól megvilágítani a helyet, és a hang is rendben lesz, akkor közzéteszünk néhány felvételt.

Gery gitarral

 - Majd’ két és fél évvel ezelőtt arról is beszélgettünk, hogy az első külföldi bringatúrátokra készültök, Észak-Olaszország volt a cél. Ez összejött-e, illetve voltatok-e azóta esetleg már máshol is?

 - Az az olaszországi tíz nap félelmetes egy show volt. A tengerpart mellett biciklizve tettünk egy jó nagy túrát, volt vagy 100 kilométeres az a kör. Ez a kiruccanás annyira jól sikerült, hogy ezen felbuzdulva azon a nyáron még Horvátországba is kivittük a bringákat. Ordenáré szakadó esőben utaztunk, de aztán ott már kellemes időjárás fogadott, szép vidékeken sikerült gurulni. Ezt követően pedig tavaly Montenegrót látogattuk meg, ahol nyolc napot töltöttünk el. Gyönyörű volt a hely – a reptérre is kikerekeztünk, sőt kompoztunk is – fantasztikus élményeket szereztünk. Már biztos, hogy oda jövőre is visszamegyünk, egy még nagyobb lélegzetű túrára.
Egyetlen egy bánatom van… lett egy új szenvedélyem, vettem ugyanis egy nagy, felfújható kajakot, de akkora csomagban van, hogy nem lehet feltenni a biciklire, mert az lenne ám az igazi!

Gery kajakkal

 - Na, erről mesélj már kérlek!

 - Tettre készen négyméteres, tehát igen komoly szerkezet. (nevet) Idén nyáron elkezdtünk kajaktúrákra is járni, de már a második alkalommal jól megtréfáltuk magunkat. Elindultunk az egyik dunai ágon, de úgy eltévedtünk, hogy 14 kilométert eveztünk. Azt hittem, az életben nem érünk vissza. (nevet) Ott voltunk a vízen, közel-távol sokáig sehol senki, de aztán mázlink lett, mert az egyik nádasból kijött egy halász, és ő elmagyarázta, hogy hogyan tudunk visszajutni. Hát, remegett kezünk-lábunk mire ez sikerült. Volt nálunk hűtőtáska, de nem így terveztük. Nemrég volt egy kis sérülésem, de nemsokára folytatjuk.

 

 - Nem sírja el magát a biciklid, hogy hanyagolva van?

 - Ez már nekem is eszembe jutott. (nevet) Amikor nagyon belelendültem a kajakozásba, akkor volt úgy, hogy egy hétig nem bringáztam. Mentem be a garázsba, ránéztem a biciklire, és azt gondoltam, hogy milyen rosszul eshet neki, hogy azt a csónakot látja. (nevet) De, persze, nyáron gurultunk is, megjártuk Szentendrét, a Normafát, Dunabogdányt, sőt kb. egy hónapja teljesítettük a Tisza-tó megkerülését is. Lementünk négy napra, nézegettük az időjárás-előrejelzést, aztán a harmadik nap nekiindultunk. Na, pont akkor a volt a legnagyobb forróság, a töltésen 43 fokot mutatott a hőmérőm, mert az aszfalt még verte is vissza a hőt. Rettenetes volt, de megcsináltuk! Iszonyatosan kivoltunk, és másnapra persze halál kellemes 22 fok lett. (nevet)

Gery es Evi

 - Picit zenéljünk is… Mi újság a Twister háza táján, illetve, mivel már három dalt bemutattál egy majdani szólólemez anyagából, adja magát a kérdés, hogy az hogyan áll?

 - A következő Twister albumhoz hét-nyolc szám már demószinten megvan, kettő pedig végleges verzióban, stúdióban fel is van véve. Csináljuk keményen. A Pokolgép vendégeként már második éve turnézunk közösen, de nemrég hívtak, hogy most ősszel is koncertezzünk együtt. Jövőre pedig sokkal több fesztiválmeghívást kaptunk, mint idén.
A szólólemezhez az összes dal készen van, a már publikáltak rögzítve is vannak. Szeptembertől újra belevetem magam ebbe a munkába is, szeretném pár hét alatt a többi szám zenei részét is feljátszani. Aztán már csak a feléneklések vannak hátra, mert az a koncepció, hogy mindet más fogja. Ahogy most látom, mindkét anyag jövőre jelenik majd meg.