Az LMP feljelentést tesz a Matolcsy volt feleségének kampányrendezvényén történt erőszak miatt

Az LMP feljelentést tesz a Matolcsy volt feleségének kampányrendezvényén történt erőszak miatt

A Lehet Más a Politika közleményben döbbenetét és mély felháborodását fejezi ki amiatt példátlan agresszió miatt, hogy Matolcsy György volt felesége, Matolcsy Gyöngyi balatonakarattyai polgármester emberei rátámadtak frakciójuk alkalmazottjára, Nuszbaum Tiborra. Mint írják, a fideszes körök politikai tevékenysége már fizikai erőszakot is eredményez, ráadásul az undorító gazemberségek után

propagandájuk még nyilvánvaló hazugságokat is elkezdett terjeszteni az esetről.

Az LMP nevében Keresztes László Lóránt frakcióvezető azt ígéri, megteszik a szükséges jogi lépéseket a hazug állításokkal szemben, feljelentést is tesznek az erőszakos cselekmények miatt.

Mint arról tegnap beszámoltunk, Orbán bizalmasának, Matolcsy Györgynek volt neje balatonakarattyai polgármesterként kampányrendezvényt tartott, amikor az ott nyaraló Nuszbaum Tibor felvételeket készített a kampányajándékként osztogatott marcipánokról. A polgármester asszony felhívására verőemberek teperték le Nuszbaumot, a hátára térdeltek és erőteljesen fültövön vágták, barátjának telefonját pedig elvették.

Megverték, mert lefotózta Matolcsy kampányoló exnejét

Az Azonnali számol be arról, hogy Balatonakarattyai nyaralásán vette észre Nuszbaum Tibor, az LMP-frakció alkalmazottja, hogy a polgármester, Matolcsy Gyöngyi (Orbán Viktor egyik legfőbb bizalmasának, Matolcsy György jegybankelnöknek az exfelesége) személyesen kampányol, mi több, a standjánál marcipánokat osztogat.