Menekült afgán gyilkolt Lyonban, de nem terrorista, hanem drogos

Lyoni késelés

A két nappal ezelőtt egy áldozatot és nyolc sebesültet követelő lyoni késelés feltételezett afgán elkövetője 2018-ban kapott menekültstátuszt Franciaországban "kiegészítő védelmi jogállás" címen - közölte az MTI szerint hétfőn a francia bevándorlási és integrációs hivatal (OFII). A helyi ügyészség hétfő este emberölés és emberölési kísérlet miatt indított a gyanúsított ellen eljárást.

A 2020. január 31-ig érvényes, de meghosszabbítható ideiglenes franciaországi tartózkodási engedéllyel rendelkező menekült

jelentős mennyiségű kannabiszt fogyasztott a támadás előtt,

amely során agyonszúrt egy 19 éves férfit és további nyolc embert megsebesített a Lyon melletti Villeurbanne buszpályaudvarán. 

 A vizsgálat a továbbiakban az indítékait illetően továbbra is zavaros elkövető nehezen meghatározható profiljára koncentrál. A büntetlen előéletű afgán az elmúlt évtizedben Európa különböző országaiban bolyongott, mielőtt tavaly ideiglenes menekültstátuszt kapott Franciaországban, ahol 2009-ben járt először, majd 2014-ben feltűnt Olaszországban, ahonnan 2015-ben Németországba, majd egy évvel később Norvégiába ment.

A feltételezett elkövető az OFII adatai szerint 2016-ban egyedül tért vissza Franciaországba, és 2018 májusban kapta meg az úgynevezett kiegészítő védelmi jogállást. Ebben a dokumentumban az szerepel, hogy 1986-ban született.

A kiegészítő védelmi jogállást olyan személy kaphatja meg a francia hatóságok szerint, akit a helyzete nem jogosít fel a menekültként való elismerésre, ugyanakkor léteznek olyan komoly és bizonyított jelek, amelyek alapján az gondolható, hogy súlyos és valódi fenyegetéseknek van kitéve a hazájában, mint például a halálbüntetésnek, a kínzásnak vagy az élete elleni súlyos fenyegetettségnek, valamilyen fegyveres konfliktus miatt.

Az afgán támadó, mint minden kiegészítő védelmi jogállás alá kerülő személy, egyéves, meghosszabbítható ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkezik. A dokumentuma 2020-ban jár le, ami arra utal, hogy legalább egyszer már meghosszabbították a hatóságok 2018 óta - jelezte a hivatal.

A gyanúsított 2018 óta ugyanazon, egy menedékkérőknek fenntartott szálláson élt, amelyet egyébként a tartózkodási engedély megszerzése után el kellett volna hagynia. A France2 közszolgálati tévének a szálláson lakók elmondták:

erőszakos és problémás embernek ismerték a férfit, aki rendszeres kábítószer-fogyasztóként gyakran "rendezett jelenteket",

de elsősorban önmagára tartották veszélyesnek.    

Nicolas Jacquet lyoni főügyész vasárnap azt közölte, hogy

a terrortámadás feltételezését kizárják a hatóságok a támadó személyisége miatt,

valamint olyan elemek hiányában, amelyek alapján terrortámadásra lehetne következtetni

Az elkövető korábban nem állt pszichiátriai kezelés alatt, de a vasárnapi szakértői vizsgálat azt állapította meg, hogy "vallási témákhoz köthető paranoiás őrületekkel teli pszichotikus állapotban" van. A férfi kihallgatásán "részben" elismerte amit tett, de "összefüggéstelenül és zavarosan" beszél, azt állítva, hogy "Istent sértő hangokat hallott, amelyek ölésre adtak neki parancsot".

A késsel és grillnyárssal felszerelt támadó szombat délután véletlenszerűen támadt rá emberekre Lyon egyik elővárosa, Villeurbanne buszpályaudvarán, ahol járókelők tartóztatták fel és vették el tőle a fegyvereket.