Nagytakarításra készül az új ukrán elnök? Eltörölték a mentelmi jogot és lecserélték a főügyészt

Nagytakarításra készül az új ukrán elnök? Eltörölték a mentelmi jogot és lecserélték a főügyészt

A kijevi törvényhozás megszavazta kedden a parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörlését tartalmazó alkotmánymódosítást - írja az MTI.

Az indítvány elfogadásához minősített többségre, azaz a 450 tagú parlamentben legalább 300 képviselő szavazatára volt szükség, ezért a Volodimir Zelenszkij elnök mögött álló, egyedül kormányzó Nép Szolgája (Szluha Narodu) párt önmagában nem tudta volna keresztülvinni a törvényhozáson. Végül az előterjesztést 373-an szavazták meg az ülésteremben jelen lévő 404 képviselő közül. Csak a Moszkva-barát Ellenzéki Platform - Életért frakciójából nem támogatta egyetlen képviselő sem, az összes többi frakció és a függetlenek zöme is igennel szavazott az indítványra. 

A módosítás értelmében 

az alkotmányból törlik azt a részt, amely kimondja, hogy a parlamenti képviselőkkel szemben a törvényhozás hozzájárulása nélkül nem indítható büntetőeljárás, valamint nem lehet őket őrizetbe venni, illetve letartóztatni.

Ugyanakkor továbbra is érvényben marad az a norma, hogy a képviselők nem viselnek jogi felelősséget a parlamenti szavazások eredményeiért, továbbá a törvényhozásban vagy annak hivatalaiban tett kijelentéseikért, kivéve, ha azok sértéseket vagy rágalmakat tartalmaznak. A jogszabály 2020. január 1-jétől lép hatályba.

Magyarországon a mentelmi jog eltörlését a Jobbik szorgalmazza 2009 óta, ez a célkitűzés tavalyi országgyűlési választási programjukban is szerepelt. 

Múlt héten az ukrán elnök új főügyészt is kinevezett Ruszlan Rjabosapka személyében. A 42 éves jogásztól azt várják, hogy gátat vessen a korrupciónak. Elődje, Jurij Lucenko 2016 májusától töltötte be a tisztséget.

Péntekre virradóra létrejött az új kormány is, amelynek vezetőjévé Olekszij Honcsarukot választották. A tizenhét fős kabinetben két olyan tárcavezető is van - Okszana Markarova pénzügyminiszter és Arszen Avakov belügyminiszter -, akik már az előző kormányban is miniszteri tisztséget töltöttek be. Avakov 2014 februárja óta tölti be a hivatalt.