Jobbik: a magyar kormány ismét szégyenpadra került Európában

Jobbik: a magyar kormány ismét szégyenpadra került Európában

Szerdai hír, hogy a finn uniós elnökség meghallgatást tart a magyarországi jogállamiság és demokrácia helyzetéről.

A Jobbik egyetért azzal, hogy az EU soros elnökeként a finnek meghallgatást tartanak a magyar jogállamiság helyzetéről, ez ugyanis egész Magyarország érdeke – közölte csütörtökön Bana Tibor, a Jobbik és az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának alelnöke.

Bana Tibor az Alfahírnek eljuttatott közleményében emlékeztet rá, hogy csaknem egy éve van folyamatban hazánkkal szemben a hetes cikkely szerinti eljárás, azóta azonban nem történt előrelépés. Most azonban szerinte úgy tűnik, hogy a finn kormány hajlandó lépni, így szeptember 16-án az Általános Ügyek Tanácsa meghallgatja a kormány álláspontját.

„Az MTA beszántása, a bíróságok függetlensége, a sajtószabadság és a korrupció mellett még sok más témában kell számot adnia a magyar kormánynak”

- teszi hozzá Bana Tibor.

A jobbikos politikus a közleményében amellett érvel, hogy meghallgatás Magyarország érdeke, hiszen a jövőben akár jogállamisági normákhoz is köthetik az európai uniós források elosztását. Bana Tibor szerint szükség van tehát arra, hogy Orbán Viktor és kormánya visszatérjen a demokrácia útjára,

„különben tevékenységüknek az egész ország, tisztességes honfitársaink láthatják kárát.„

Közleménye végén úgy fogalmaz:

„A Jobbik a demokratikus értékeket alapvetőnek tartó jobboldali pártként elkötelezett az uniós források átlátható és hatékony elköltése iránt.”

Szeptember 30-án Budapestre látogat az Európai Unió soros elnökségét betöltő Finnország miniszterelnöke - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn. Antti Rinne kormányfőt Orbán Viktor miniszterelnök munkalátogatás keretében fogadja a Karmelita kolostorban, majd tárgyalásukat követően sajtótájékoztatót tartanak.

Egy hónappal ezelőtt Petri Tuomi-Nikula, a finnek volt budapesti nagykövete egy finn napilapban azt írta: a magyar kormány az EU-s pénzekkel tudja fenntartani az intézményi korrupciót.

„Magyarország az egyik legkorruptabb ország az Unióban”

- jegyezte meg. Szerinte Orbán egy úgynevezett hibrid autokráciát, illetve választási autokráciát épített ki, vagyis a demokrácia abban a formában, ahogyan az Nyugaton létezik, már nincs jelen Magyarországon.

Szerdán a hvg.hu írta meg, hogy Finnország továbblép a Magyarország ellen folyó, legtöbbször csak uniós atombombaként emlegetett hetes cikkely szerinti eljárásban az Európai Unió soros elnökeként. A lap szerint Anna-Maja Henriksson finn igazságügyi miniszter az Európai Parlamentben jelentette be, hogy az Általános Ügyek Tanácsában szeptember 16-án hivatalos meghallgatást tartanak a témában. Az ülésen a magyarországi jogállamiság és demokrácia helyzetét vitatják meg a tagállamok külügyminiszterei, de Magyarország álláspontját is meghallgatják.