Letette az esküt az új balos olasz kormány

Letette az esküt az új balos olasz kormány

Olaszországban letette hivatali esküjét csütörtökön a populista baloldali Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a balközép Demokrata Párt (PD) közös kormánya Giuseppe Conte miniszterelnök vezetésével - írja az MTI. 

Az 55 éves, párton kívüli Conte második kormányának munkájában 21 miniszter - köztük hét nő - vesz részt.

Az új kabinetben a Szabadok és Egyenlők nevű kis baloldali párt is képviselteti magát. A tömörülés politikusa, Roberto Speranza az egészségügyi miniszteri tisztséget tölti be. A belügyi tárcát a független Luciana Lamorgese vezeti. Lamorgese Matteo Salvinit, a belvándorlásellenes Liga vezetőjét váltja a minisztérium élén. A külügyminiszter Luigi Di Maio, az M5S vezetője lesz

Conte szerdán mutatta be leendő minisztereinek listáját Sergio Mattarella köztársasági elnöknek.
 
Conte 2018 júniusa óta vezette előző kormányát, amely az M5S és a jobboldali Liga koalícióján alapult. A két párt szövetsége azt követően bomlott fel, hogy a Ligát vezető Salvini az előrehozott választások és a kormányfői tisztség elnyerésének reményében felmondta a kormányzati együttműködést. Salvini döntését hetekig tartó belpolitikai válság követte.

A sikeres kormányalakítás legutolsó lépése, hogy a római parlament alsó- és felsőháza bizalmat szavazzon az új kabinetnek. Az M5S és a PD a törvényhozás mindkét kamarájában többséggel rendelkezik. A szavazást hétfőn és kedden tartják.

A második Conte-kormány egyik első intézkedéseként Paolo Gentiloni korábbi kormányfőt, a PD politikusát jelölte az európai biztosi tisztségre. Gentiloni személyében egy kifejezetten EU-párti politikus kerülhet Brüsszelbe.