Trágyaszag: vizsgálódik a Miniszterelnökség Orbán szavai miatt

Trágyaszag: vizsgálódik a Miniszterelnökség Orbán szavai miatt

Az Alfahír is megírta, hogy Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára arról tájékoztatta írásban a szocilalista Bangóné Borbély Ildikót, hogy a rendelkezésére álló információk alapján az augusztus elején Budapestet elárasztó trágyaszag az Óbaroki Kerti Vasút Kft. által Óbarok-Újbarok-Bodomér közötti földeken végzett trágyázási tevékenységéből származott. 

Csakhogy ez nem igaz, Óbaroki Kerti Vasút Kft. nevű cég nem szerepel a cégadatbázisokban, ahogyan Bodomér sem létezik, csak Bodmér

- szúrta ki a hvg.hu

A Miniszterelnökség államtitkára a portálnak azt írta,

"amennyiben bebizonyosodik, hogy a Kormányhivatal hibás tájékoztatást adott a Miniszterelnökség felé, annak azonnali személyügyi következményei lesznek."

A vizsgálatot először a Pest Megyei Kormányhivatal indította, ám miután úgy tűnt, Óbaroknál van a bűz forrása, bevonta abba a Fejér Megyei Kormányhivatalt is.

Az Átlátszó egyébként annyit tesz még hozzá ehhez, hogy az egész átverés mögött egy bizonyos Egres Béla áll, aki a bíróság.hu nyilvántartása szerint egy nem létező szervezet, a Jövő Generációja Egyesület vezetője, és arról híres, hogy különböző politikai pártok, cégek és csoportok nevében nyilatkozik anélkül, hogy az érintettek tudnának róla. Több akciója is volt már, amelyekkel sikerült megvezetnie a komplett médiát és különböző intézményeket.