Seprűnyelet tört szét az idős férfin, két és fél évet kapott

Seprűnyelet tört szét az idős férfin, két és fél évet kapott

A Nógrád Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat egy 46 éves Nógrád megyei férfival szemben, aki idős szomszédait bántalmazva egyikükön még egy seprűnyelet is darabokra tört.

2018. november 3-án 10 óra 30 perc körül a vádlott háza előtti járdán haladt a 81 éves sértett. Az erősen ittas vádlott meglátva őt megszólította és azt mondta neki, hogy ne menjen az ő járdáján, mert megüti, ezért a nő át is ment az út túloldalára. Ennek ellenére az elkövető kifutott az utcára és ököllel mellkason, majd arcon ütötte őt. Az idős asszony a házuk előtt ülő férjének kiabált segítségért, aki ezt hallva a feleségéhez sietett.

Időközben a vádlott egy seprűt vett magához és a felesége segítségére siető 79 éves férfit ezzel bántalmazta,

a seprű nyelével tarkón ütötte őt, majd az ütés erejétől egy rövid időre eszméletét vesztő és a földre eső sértettet többször a fején és testszerte megütötte olyan erővel, hogy a seprűnyél több darabra tört.

A bántalmazás következtében a nő könnyű sérüléseket, míg a férfi súlyos, csonttöréses sérüléseket szenvedett, azonban a bántalmazás módjára és az elkövetés eszközére figyelemmel fennállt az életveszélyes sérülés kialakulásának reális veszélye is – olvasható az ügyészség honlapján.

Az ügyben a bíróság a vádirat benyújtását követő három hónapon belül előkészítő ülést tartott, ahol az ügyész a büntetés mértékére vonatkozó – 3 év 6 hónap börtönbüntetésben és 3 év közügyektől eltiltásban megjelölt – indítványt terjesztett elő arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmények elkövetését.

A jogaira történt figyelmeztetéseket követően és az ügyészi indítvány ismeretében a vádlott a bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tett, melyet a bíróság elfogadott, majd a vádlottat kihallgatta a büntetéskiszabási körülményekre. Ezután a bíróság nyomban ítéletet is hozott,

a vádlottat bűnösnek mondta életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében és könnyű testi sértés vétségében,

és ezért őt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért, míg az ügyészség – a vádlottnak a bűncselekmény elkövetése során tanúsított brutalitására, önhibából eredő ittas állapotára, a sértettek személyére tekintettel – súlyosításért fellebbezett.