A fideszes meghívottak kiröhögték a korrupció megszüntetéséről beszélő ellenzéki polgármesterjelöltet

A fideszes meghívottak kiröhögték a korrupció megszüntetéséről beszélő ellenzéki polgármesterjelöltet

Ki nevet a végén?

A Szabad Pécs több cikkben is foglalkozott a 21. Komlóért Expó megnyitóján történt bizarr jelenetsorral, melynek keretében Tuzson Bence, a Miniszterelnökség államtitkára és Polics József, Komló fideszes polgármestere kampányelemekkel és propagandával tarkított nyitóbeszédet tartottak, a színpadon pedig ott álldogált Horváth Zoltán, a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője is.

Az esemény akkor fordult át abszurdba, amikor a szervező Fair Expo Kft. ügyvezetője, Ferenczy Tamás is elmondta köszöntőjét.

Ferenczy széles körű ellenzéki összefogással a háta mögött indul ősszel a település polgármesteri tisztségéért, így miután a kormánypárti politikusok kikampányolták magukat, nem állta meg, hogy pár mondatban ne reagáljon a fideszes öntömjénezésre.

"Kampányszellő lengte be a csarnokot"

- utalt az elhangzottakra Polics József kihívója, majd az uniós források körüli korrupcióról ejtett néhány szót, végül elmondta, hogy a Komló Összeköt jelöltjeként véget vet az eddigi lenyúlási gyakorlatnak, miután megnyerte a helyi választást.

A beszédét addig fölényes vigyorral és paternalista szemforgatással hallgató fideszes potentátoknál ekkor szakadt át a jólneveltség maradék gátja, és

harsány hahotával, nagyokat gesztikulálva röhögték ki a házigazdát.

A harsány tahóskodás közben egyedül Tuzson Bence volt képes megőrizni méltóságát, ő láthatóan nem vett részt párttársai örömködésében.

Az ehhez hasonló jelenetek is jól mutatják, hogy a Fidesz országos és helyi politikusai továbbra is rendületlenül bíznak abban, hogy a közmunkával való zsarolással, vesztegetéssel és állami propagandával összetartott hálózatuk október 13-án is megnyeri számukra a választást.

Tudományos bizonyíték: Közmunkával és zsarolással szerzi a szavazatokat a Fidesz

Súlyos visszaélésekre derített fényt az amerikai Yale Egyetem legújabb, a magyar választási rendszerrel és szavazási szokásokkal foglalkozó politológiai tanulmánya. "A klientelizmus változatai a magyar választásokon" című dolgozat szerzői a "politikai patronázs" - jelentése: "állami erőforrások felhasználása szervezetek vagy egyének finanszírozására, szavazatszerzés céljából, illetve a választási támogatásért cserében" - jelenségét járják körül a 2014-es magyarországi országgyűlési választás kapcsán.