Orbán Viktor a melegek örökbefogadásáról is beszélt Kötcsén

Orbán Viktor a melegek örökbefogadásáról is beszélt Kötcsén

Tegnap került sor a Fidesz számára hagyományosnak tekinthető kötcsei Polgári Piknikre, melyen Orbán Viktor hagyományosan zárt körben, szigorú titoktartás mellett fogalmazza meg éves politikai útmutatásait.

Bár Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője szombaton már nagy vonalakban összefoglalta, hogy miről fog beszélni a miniszterelnök, az Index beszámolója némileg részletgazdagabb képet fest az elhangzottakról.

A portál a HVG nyomán arról számol be, hogy a rendezvényről távozó politikai szereplők a következőképpen értékelték az orbáni kinyilatkoztatást:

""okosakat mondott" (Kásler Miklós), "izgalmas" (Deutsch Tamás), "gondolatébresztő" (Demeter Szilárd), "összefüggéseket megvilágító" (Harrach Péter), "jó beszéd volt" (Pintér Sándor)".

Kósa Lajos önkormányzati kampányfőnök szerint a kormányfő beszéde olyan, mint Shakespeare,

"két mondatban összefoglalni teljesen reménytelen".

A konkrét tartalmat illetően az portál szerint a miniszterelnök a demográfiával, illetve az európai változásokkal kapcsolatos elképzeléseit ismertette, rendszerezte.

Rogán beharangozójával ellentétben a miniszterelnök kevesebb szót szentelt a magyar gazdaság helyzetének, szerinte ugyanis kiváló pályán halad az ország, a stratégiailag fontos cégek nemzeti tulajdonba vétele megfelelő lépés volt, így az évek óta járt útról nem szabad letérni.

Fontosabbnak tartotta, hogy a magyar gazdaság fejlődését ki kell terjeszteni a teljes Kárpát-medencére, és a határon túli magyarok helyzetét is javítani kell, anélkül, hogy ezzel sértenénk a környező országok érdekeit.

Úgy vélte, ez olyan beruházásokkal érhető el, mint a Budapest-Belgrád vasútvonal, vagy a tervek között szereplő Budapestet-Kolozsvár szupergyors vasútvonal megépítése. Orbán szerint ezek a beruházások a szerbek és a románok számára is hasznosak lehetnek.

A miniszterelnök állítólag azt is megígérte, hogy 2022-re az összes autópálya el fogja érni az országhatárt, ami meggyorsítja a határon túli magyarokkal fennálló összeköttetést.

A demográfiai helyzet és a családpolitika kapcsán elhangzott, hogy folytatni fogják a családvédelmi akciótervet és növelni fogják a családtámogatások összegét.

Az önkormányzati választások után két kényes ponthoz is hozzányúl majd a kabinet:

  • az egyik a homoszexuálisok örökbefogadása, melynek kapcsán Orbán szerint "van egy joghézag", amelyet rendezni kell, ám ezt nem fejtette ki részletesebben;
  • a másik a drogfogyasztással kapcsolatos jogi szabályozás, melyről szintén csak sejteni lehet, hogy milyen irányban változik majd.

A beszédben nagy hangsúlyt kapott a külpolitika: Orbán úgy látja, hogy Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter és Hans-Christian Strache volt osztrák alkancellár valóban vereséget szenvedett, ám a visszaesés szerinte csak átmeneti az állítólagos "nemzeti erők" számára - mind az Osztrák Szabadságpárt, mid a Liga kapcsán gyanús pártfinanszírozási botrányok merültek föl az elmúlt időszakban -, ahová ő a Fideszt is sorolja.

Orbán Viktor állítólag ki is mondta, hogy "nincs áttörés", de bízik abban, hogy fordulat lesz Európában, és akkor lesz áttörés, ha Salvini lesz az olasz miniszterelnök. Erre a maga részéről lát is esélyt.

A kormányfő a németek európai pozícióinak gyengülését is szóba hozta, az ország fő versenyelőnyének pedig azt nevezte, hogy nem koalíciós kormányzás folyik. Szerinte a magyar választóknak épp arról kell majd dönteniük októberben, hogy

stabil kormányt akarnak, vagy a cselekvést sokszor megbénító egyezkedéseket.

Ennek ellenére az Index információi szerint Orbán keveset beszélt az őszi megmérettetésről, helyette más előadók foglalkoztak a témával, például Tarlós István, Budapest főpolgármestere. Vele kapcsolatban a kormányfő megjegyezte, hogy jelenleg rá figyel az egész Fidesz, mivel szerintük több szavazót tud mozgósítani a fővárosban, mint a kormánypárt.

Orbán Viktor a 2022-es választásokkal és az akkorra tervezett üzenetekkel kapcsolatban a következő megjegyzést tette:

"Nem az a fontos, milyen nagy a kutya, hanem hogy milyen harciasság van a kutyában."

Azt pedig eddigi is láttuk, hogy a hatalomért és a pénzért kutyába lement fideszes mamelukok és oligarchák, ha sarokba szorulnak, nem csak ugatnak, de harapnak is. Ezek szerint ennek szellemében kell készülni, nem csak októberre, de 2022-re is.

Orbán arról fog beszélni Kötcsén, hogy mennyire sikeres a Fidesz gazdaságpolitikája

A következő időszakban a nemzeti függetlenség megerősítésére kell koncentrálni - mondta Rogán Antal szombaton a Somogy megyei Kötcsén, a Polgári Piknik elnevezésű találkozó előtt. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a találkozónak helyet adó Dobozy kúriánál tartott sajtótájékoztatón közölte: Orbán Viktor miniszterelnök arról beszél majd az összegyűlteknek, hogy