Közös Five Finger Death Punch és Megadeth buli lesz Budapesten

Közös Five Finger Death Punch és Megadeth buli lesz Budapesten
Azt már korábban is sejteni lehetett, hogy a Five Finger Death Punch (a továbbiakban FFDP) Megadeth-hel közös turnéja Magyarországot is érintheti.
 
Megadeth
 
A Live Nation koncertszervező hivatalos bejelentése alapján az Európa-turné egyik utolsó állomása a magyar fővárost is érinti. A thrash-legendák visszatérése magyar földre pikáns felütéssel bír,
hiszen a 2016-os Rockmaraton-fesztiválos koncertjük botrányos körülmények között (Dave Ellefson basszusgitáros a lábfejét törte a backstage-ben, majd a dunaújvárosi kórház ügyeletén szakorvos hiányában nem látták el rendesen, Mustaine pedig berágott, és a kezdés előtt lelépett) maradt el, és Mustaine-ék azóta nem pótolták.
Az előzenekar az októberben új albummal jelentkező Bad Wolves lesz.
 
 
A FFDP gitárosa, a Szentendréről a kilencvenes években New York-ba disszidált Báthory Zoltán szerint:

“Ez a line-up nagyon erős. A Bad Wolves volt az elmúlt évek nagy felfedezettje, és minden bizonnyal hozzák majd most is a formájukat. A Megadeth-nek pedig nincs szüksége bemutatásra, abszolút legendák. Dave Mustaine hatása erre a műfajra felbecsülhetetlen. Nem csupán a thrash, de a heavy metál egyik alapítójának is őt tartom, mert riffjei és gitárjátéka mindenkit befolyásolt, aki a Megadeth hatósugarába került… és ez egy jó nagy hatósugár.”

A jelenleg torokrákkal harcoló Megadeth-főnök Dave Mustaine hozzátette:

“Már nagyon várom, és komoly bajba kerültök, ha nem jöttök el megnézni bennünket a Five Finger Death Punch koncertekre 2020 elején. Higgyétek el, nem akarjátok kihagyni. Hamarosan találkozunk!”

A FFDP arénákat tölt meg a világ minden táján. Már túl vannak a 3 milliárdnyi streamingen, és folyamatosan döntik meg a rekordokat. A bandának 24 top10-es sikere volt az elmúlt években, és felfelé ívelő pályafutásuk nem torpan meg: 2018 egy újabb hatalmas év volt a banda számára, hiszen az amerikai rockrádiók év végi összesítése szerint ők voltak a legjátszottabb előadók az előző évben.
 
 
2018 nyarán és őszén zajló turnéjukkal pedig a banda több mint 250.000 dollárt gyűjtött össze és adományozott jótékonysági szervezeteknek.
Five Finger Death Punch/Megadeth/Bad Wolves
2020.02.20. - Papp László Budapest Sportaréna