Trump kirúgta nemzetbiztonsági tanácsadóját

Trump kirúgta nemzetbiztonsági tanácsadóját

Donald Trump amerikai elnök kérésére kedden lemondott John Bolton, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója – jelentette a Fox televízió és több más amerikai médium. Mindezt Donald Trump amerikai elnök egyik Twitter-bejegyzésében is közölte – tájékoztat az MTI.

Előző éjjel tájékoztattam John Boltont, hogy többé nincs szükség a szolgálataira a Fehér Házban. Nagyon nem értettem egyet vele néhány javaslatát illetően, mint ahogy így voltak ezzel mások is a kormányzatban. Ezért felkértem őt, hogy mondjon le

– írta mikroblogjában az amerikai elnök helyi idő szerint kedden délelőtt.

Érdekes, hogy Bolton ezt másképp látja. Az ő Twitter-oldalán az olvasható, hogy tegnap este saját maga ajánlotta fel lemondását, amire az elnök azt mondta: „Holnap beszéljünk róla!”

A Fehér Ház a kora délutáni órákban sajtótájékoztatót tart Mike Pompeo külügyminiszter és John Bolton részvételével.

A bejelentésre azt követően került sor, hogy amerikai sajtóhírek szerint Bolton kifejezetten ellenezte az Egyesült Államok és az afganisztáni tálibok között tervezett béketárgyalásokat Camp Davidben.

Az amerikai sajtó egyébként korábban is többször említést tett arról, hogy a nemzetbiztonsági tanácsadó már nem élvezi az elnök teljes bizalmát. Nagy feltűnést keltett például, hogy amikor az idén, június végén, Donald Trump az Észak- és Dél-Koreát elválasztó demarkációs vonalnál találkozott Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel, Bolton nem volt jelen.

Amerikai elemzők tudni vélik azt is, hogy Trump és Bolton között lényeges nézetkülönbségek voltak az Észak-Koreával, Iránnal és Afganisztánnal kapcsolatos politika megítélésében. A The New York Times szerint a feszültség közöttük különösen az elmúlt hónapokban éleződött ki, miután Trump júniusban az utolsó pillanatban visszavont egy korábbi döntést az Irán elleni csapásmérésről.

Frissítés

A beharangozott sajtótájékoztatón

Bolton nem jelent meg,

viszont jelen volt Mike Pompeo külügyminiszter és Steve Mnuchin pénzügyminiszter. Amerikai sajtójelentések szerint Bolton már el is hagyta a Fehér Házat.   

Mike Pompeo kifejtette, hogy a külpolitika több területén volt alapvető nézetkülönbség az elnök és az immár volt nemzetbiztonsági tanácsadó között, majd hangsúlyozta, hogy az amerikai külpolitika Bolton távozása után sem változik. Az amerikai diplomácia irányítója azt hangoztatta, hogy az elnöknek

joga van olyan munkatársakkal dolgozni, akikkel akar, akikben megbízik, és akiknek az értékítélete és tanácsai hozzásegítik őt az amerikai külpolitika céljainak valóra váltásához.

Egy újságírói kérdésre válaszolva Pompeo azt mondta: Donald Trump akár előfeltételek nélkül is kész találkozni Haszán Róháni iráni elnökkel az ENSZ-közgyűlés szeptemberi ülésszakán New Yorkban.

A tájékoztatón bejelentették, hogy Donald Trump új elnöki rendeletet hozott, amely erősíti a terroristának minősített szervezetek és támogatóik elleni harcot. A tájékoztató után a pénzügyminisztérium nyilvánosságra is hozta, hogy az amerikai kormányzat szankciókat foganatosított 15 olyan személy és entitás ellen, aki, illetve amely kapcsolatban áll a gázai palesztin Hamász iszlamista szervezettel és az iráni Iszlám Forradalmi Gárdával.