„Mi Várunk” – Országos akciót indít a Jobbik a lakhatási válság megoldása érdekében

„Mi Várunk” – Országos akciót indít a Jobbik a lakhatási válság megoldása érdekében

A Jobbik országos nyomásgyakorló aláírásgyűjtő akciót indít a lakhatási válság csillapítása érdekében, jelesül a magyar fiatalok életesélyeinek javítása érdekében – jelentette be Z. Kárpát Dániel nyíregyházi sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: „az akció célja, hogy a kormány számára egyértelművé tegyük, nem maradhat kezeletlenül az, hogy megfizethetetlenné válik tulajdonképpen minden magyar városban egy átlagos magyar fiatalnak az albérlet”.

Emlékeztetett: ma egy átlagos méretű lakás bérlete 100 ezer forint, amibe még nem tartozik bele a rezsi.

„A Jobbik célja a Mi Várunk bérlakásépítési és otthonteremtési programjával az, hogy lakások ezreit építse évente.”

A Jobbik alelnöke emellett kiemelte, hogy szeretnék felmérni az üresen álló ingatlanállományt is, amiből a „lehető legtöbbet visszahozni a magyar életbe és bérlakás formájában szintén elérhetővé tenni”.

Emellett a párt harmadik pillérként egy lakhatási támogatási rendszert dolgozott ki. Mint mondta: megvizsgálják egy adott város vagy kerület átlagos albérletárait, illetve a háztartások bevételét, ezek alapján pedig egy szorzó segítségével családonként 20 és 50 ezer forint lakhatási támogatásban részesülnek azok, akik önhibájukon kívül kerültek ilyen helyzetbe egy kezeletlen piaci anomália miatt.

A Jobbik bérlakásokat adna a fiataloknak

Akciót hirdetett Budapest belvárosában a Jobbik és az ifjúsági tagozata. A párt országgyűlési képviselője, Z. Kárpát Dániel szerint az egyre magasabb albérletárak miatt rengeteg magyar család megélhetése került veszélybe. Z. Kárpát Dániel elmondta, hogy lassan nincs olyan vidéki nagyváros, ahol 100 ezer forint alatt lenne egy átlagos albérlet díja, míg Budapesten az utóbbi néhány évben 30-50%-kal drágult a bérlés költsége.

A Jobbik szeretné a kormánynál elérni, hogy a lakáscélú előtakarékosság állami támogatás megszüntetése után újfent nyújtson és tegye elérhető valamilyen lehetőséget azoknak, akik előtakarékoskodni kívánnak, hiszen – mint mondta – tudjuk, hogy nagyon sokan a CSOK önrészét is hasonló módon szedték össze.

„A magyar fiatalok tízezreinek életlehetőségeit a kormányzat kicsinálta, nem túlzás kijelenteni azt, hogy külföldre igyekeznek száműzni ezeket az embereket.”

Mint mondta:

az országos aláírásgyűjtő akciót követően az íveket le fogják tenni Orbán Viktor és csapata asztalára, ki fogják kényszeríteni a szükséges szakmai válaszokat.

Z. Kárpát Dániel és Lengyel Máté



„Nyíregyházán sem rózsás a helyzet, a városban található önkormányzati bérlakások harmada összkomfort nélküli, emellett mintegy 200 ingatlan üresen is áll”

– mondta Lengyel Máté, a Jobbik önkormányzati képviselője. Hozzátette: 2-3 évet kell várniuk a nyíregyháziaknak arra, hogy önkormányzati lakáshoz jussanak. A politikus példaként felhozta a Nyírvíz Palota esetét, amit 2011-ben újítottak fel. Mint mondta, az épület lassan kilenc éve üresen áll.

Lengyel úgy vélte, nemcsak egy országos bérlakásépítési programra van szükség, hanem helyi, önkormányzati szinten is szükséges lépéseket tenni. Éppen ezért az ellenzéki összefogásban résztvevő pártok egyetértenek abban, hogy a bérlakásépítési program mellett Fecskeház-programot is indítanak annak érdekében, hogy a pályakezdő fiatalok lakhatását segítsék, megkönnyítsék.