Kormánypárti képviselő kérésére indult fideszes színekben az ex-LMP-s Tempfli József

Kormánypárti képviselő kérésére indult fideszes színekben az ex-LMP-s Tempfli József

Ahogy arról portálunk is beszámolt, Tempfli József augusztus közepén lépett ki az LMP-ből, szeptember másodikán pedig már a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselő-jelöltjeként jelentették be egy XIII. kerületi politikust.

A HVG szúrta ki, hogy Harrach Tamás fideszes angyalföldi képviselő a Facebookon árulta le, hogy ő csábította át a kormánypárthoz a volt ellenzéki politikust.

Harrach a következőképpen fogalmazott: "Józsival ebben a ciklusban együtt ültünk a képviselő-testületben; munkáját az aktivitás és az általa felkarolt ügyekben való állhatatosság jellemzi. Amikor az LMP agóniája már visszafordíthatatlan stádiumba került,

megkerestem az egyetlen képviselőjét, hogy folytassa a Fideszben a kerületért végzett munkáját."

Harrach meggyőződése, hogy elsősorban a kerület a nyertese annak, hogy Tempfli igent mondott:

"A XIII. kerület ne veszítsen el egyetlen értékes közösségi embert sem, mert egyes országos pártvezérek csődbe viszik a pártjukat, és lehetetlen helyzetbe hoznak ezzel értékes helyi embereket."

Tempfli a közösségi médiában azzal magyarázta az LMP-ből való távozását, hogy a pártban olyan folyamatok mentek végbe, amelyekkel nem tudott azonosulni.

A Fidesz színeiben való indulásról a következőképpen nyilatkozott hétfői bejegyzésében:

"A mai nappal lezárult a jelölési folyamat, és én is elindulok a választáson, a Fidesz-KDNP jelöltjeként a XIII. kerület 7. számú önkormányzati egyéni választókerületében. A Nemzeti Választási Iroda honlapja alapján két vetélytárssal küzdünk a szavazatokért, az egyik ellenfél Karácsonyi Zoltán, a korábbi képviselő lesz, aki az MSZP–Párbeszéd–DK–Momentum–LPE-13 közös jelöltje. A másik ellenfél pedig Kósi Márk a Jobbik és az LMP közös jelöltje.”

Ahogy korábban írtuk, ő már a második olyan politikus, aki az LMP-t hátrahagyva a kormánypártok jelöltjeként tűnt fel. Előtte a budakeszi Ligetiné Komáromi Gabriella döntött hasonlóképpen, aki ugyancsak augusztusban lépett ki az ellenzéki pártból, majd két héttel később fideszes jelöltként vetette bele magát a kampányba.

Újabb LMP-s politikus sorolt át a Fideszhez

Rövid időn belül a második LMP-s önkormányzati képviselő döntött úgy, hogy októberben inkább a Fidesz-KDNP színeiben méretteti meg magát. Az Azonnali azt írja, augusztus közepén kilépett az LMP-ből, szeptember másodikán pedig már a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselő-jelöltjeként jelentettek be egy XIII. kerületi politikust, Tempfli Józsefet.