A NAV nem folytatott belső vizsgálatot a botrányos Microsoft-beszerzés miatt

A NAV nem folytatott belső vizsgálatot a botrányos Microsoft-beszerzés miatt

Nem volt belső vizsgálat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) a szervezet 2014-es, a Microsoft-botrányban érintett szoftverbeszerzéseivel kapcsolatban. A szervezet ezt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő adatigénylésére válaszul hozta nyilvánosságra – írja a HVG.

A független képviselő arra is kíváncsi volt, hogy a Microsoft-üggyel kapcsolatban folytatott-e vagy folytat-e a NAV bármiféle nyomozást, illetve vizsgálatot, ám az adóhatóság ezekre a kérdésekre adótitokra hivatkozva nem válaszolt.

Ahogy arról portálunk is beszámolt, a Microsoft-ügy még 2018 márciusában dagadt botránnyá, miután kiderült, hogy az amerikai multicég magyar leányvállalatának és viszonteladóinak egyes alkalmazottai szisztematikusan részt vettek állami közbeszerzések lezsírozásában, túlárazásában, illetve állami tisztviselők megvesztegetésében.

Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) jelentésében a NAV-ot is  megnevezte érintett félként, a korrupciós módszert pedig épp az adóhatóság egyik beszerzésével illusztrálta.

Hadházy Ákos adatigénylésére a NAV elismerte, hogy közvetlenül egyeztettek a Microsoft Magyarországgal, de

"az informatikai kapacitásigény felméréséhez szükséges egyeztetésen túl további egyeztetésre nem került sor".

A NAV és a Microsoft Magyarország közti közvetlen kapcsolat a HVG szerint annyiban nem meglepő, hogy a cég afféle közvetítőként működött a potenciális vevők, a viszonteladók és az anyacég háromszögében.

Az amerikai igazságügyi minisztérium (DoJ) és a SEC által feltárt korrupciós esetekben a Microsoft Magyarország igényelt árcsökkentést a központtól arra hivatkozva, hogy az adott üzletet csak diszkontáron lehet nyélbe ütni. Az árkedvezményt aztán a viszonteladók nem érvényesítették a vevők felé, hanem a különbözetet benyelték, és a Microsoft Magyarország egyes alkalmazottaival együttműködve legalábbis részben vesztegetésre fordították.

Mivel az amerikai hatóságok nem neveztek meg személyi felelősöket, nem tudni, a Microsoft Magyarországnál, a viszonteladóknál és az érintett állami intézményeknél pontosan kik vehettek részt bűncselekmény vagy szabálytalanság gyanúját felvető ügyletekben.

A magyar ügyészség egyébként jelenleg is nyomoz a Microsoft-ügyben, amelyben egyébként ők maguk is érintettek lehetnek.

Hadházy kérdésére a NAV azt közölte: a beszerzést "az informatikai elnökhelyettes hagyta jóvá. Az eljárást a NAV Központi Hivatala Közbeszerzési Főosztálya folytatta le".

A HVG emlékeztet, hogy 2013 és 2015 között Vágujhelyi Ferenc volt a NAV informatikai elnökhelyettese, aki 2015. november 21. óta a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács – a kormány informatikai és hírközlési ügyekben javaslattevő, véleményező, valamint tanácsadó testülete – elnöke.

Orbán Viktor miniszterelnök vejének testvére, Tiborcz Péter 2014 nyarán lett a NAV informatikai fejlesztésekért felelős főosztályvezetője. Az egyik 757 milliós közbeszerzést pedig már az ő regnálása alatt ütötték nyélbe. A NAV elnöke ekkoriban a kitiltási botránykor híressé vált Vida Ildikó volt.

Tiborcz Péter a NAV után, 2015 tavaszától a HCS Experts Kft.-nél helyezkedett el ügyvezetőként. Minő véletlen, a céget épp ekkor vásárolta meg Tiborcz István.

A kft.-nek kiemelkedően jól sikerült a 2015-ös év, árbevételét majdnem megduplázta egymilliárd forintra, és 430 millió forint profitot termelt szemben az előző év 64 milliójával.

A cikk szerint a HCS 2015-ben rendszeresen beszámlázott az egyik Microsoft-viszonteladónak – bár ezt azóta nem sikerült megerősíteni, és részletek sem kerültek napvilágra. A vállalkozás jelenleg végelszámolás alatt áll.

A NAV Hadházy Ákossal azt közölte, hogy a HCS a részükre nem nyújtott szakértői vagy tanácsadói szolgáltatást. Azt nem tudják, hogy a kft. egyéb cégekkel mikor, milyen alvállalkozói viszonyban állt.

Kitilthatják Orbánékat az Egyesült Államokból a Microsoft-gate miatt?

A Hírklikk összeállítása szerint az Egyesült Államokban nem maradhat hosszútávú következmények nélkül a Microsoft és a magyar kormány gyanús üzletelése, melynek során a miniszterelnök veje, Tiborcz István komoly pénzekre tett szert az állami szoftverbeszerzéseken keresztül.