Putyin számára nem az ellenzék az igazi kihívás, hanem az a generáció, amely már az ő rendszerébe született bele

Stier és Ackermann

Ellentétes értékelések születtek a szeptember 8-i orosz helyhatósági választásokról. Az orosz kormánypárt, az Egységes Oroszország mind a 16 kormányzóválasztást megnyerte, de Moszkvában mandátumai harmadát elvesztette. Utóbbi annak eredménye, hogy az úgymond rendszeren kívüli ellenzéki Alekszej Navalnij a választás előtt azt tanácsolta támogatóinak, hogy mindenhol arra a jelöltre szavazzanak, akinek a legnagyobb esélye van a kormánypárt legyőzésére. Ezzel éppen a rendszeren belüli orosz Kommunista Párt járt jól, amely 5 helyet javítva, 13 képviselői helyet szerzett a moszkvai városi dumában. Főként a nyugati sajtóban a taktikai szavazás „eredményességéből” a Putyin-rendszer „gyengülését” olvasták ki, de valóban így lenne? Az Alfahír erről kérdezte az egy asztalhoz ültetett Stier Gábor külpolitikai újságírót, a #moszkvater alapító-főszerkesztőjét és Ackermann Sándort, a Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzőjét.

Hogyan értékelhető a szeptember 8-i helyhatósági választások eredménye? Egy sima, egyszerű menetrendszeri választás volt, amelyen Vlagyimir Putyin pártja, az Egységes Oroszország nyert, vagy valamiféle átrendeződést lehet belőle kiolvasni?

Stier Gábor: A jelenlegi ciklus végéhez, 2024-hez közeledve már semmi sem sima és egyszerű. A helyhatósági választások eredményének két olvasata van: az egyik szerint az Egységes Oroszország számszerűleg hozta a választást, a másik olvasata - a nyugati sajtó szerint - meg az, hogy a „hatalom gyengült”. Én azt mondom, hogy a hatalom változik. Moszkvában a legkevésbé népszerű, de nincs igazán vesztenivalója, éppen ezért, akár egyfajta kísérleti kohóként, megpróbálhatja ott lazítani a szelepeket, ami viszont elvezethet odáig, hogy a 2021-es duma-választásokon azért már mutatni kell valamit a pártrendszer dinamizálásából.

Putyin úgy nem léphet le a porondról, hogy ne olyan életművet hagyjon maga után, ami nélküle is fenntartható.

Ennek része az elfáradt, megmerevedett pártrendszer megújítása. Ugyanakkor bárki bármit mond - vannak problémák, vannak kihívások -, de a rendszer nem inog.

Ackermann Sándor: 2024 még pont annyira van messze, hogy most még lehet kísérletezgetni. Egy politikai ciklusnak megvan az a sajátossága, hogy mindig a legelején hozzák meg a kevésbé népszerű döntéseket, mint például Oroszországban a nyugdíjkorhatár felemelését. Aztán a ciklus vége felé, kampányidőszakban meg majd jöhet a nyugdíjemelés. Itt még nagyon sok minden fog változni, akár az Egységes Oroszországon belül is.

Nem érdemes hosszú távú következtetéseket levonni a szeptember 8-i eredményekből. A nyugati sajtóban óriási változásként, nagy fordulatként jellemezték a választást, de ahogy más országokban, Oroszországban is kisebb súlya van a helyhatósági választásoknak a parlamentinél.

Azt is érdemes hozzátenni, hogy az ellenzéknek korábban is voltak választási sikerei, azokhoz képest nem történt most csoda.

A nyugati sajtóban nagy teret kapnak a kormányellenes tüntetések és különösen a rendőri erőszak, de arról is beszámoltak, hogy ellenzéki jelöltek indulását akadályozták meg. Mennyire tekinthetőek szabadnak és demokratikusnak az oroszországi választások?

SG.: Messzire nem annyira nem szabad, mint ahogy a nyugati sajtó írja. Oroszországban hibrid rendszer van, korlátozott valamelyest a szabadság, de a társadalom akaratát leképezik az eredmények.

Moszkva soha nem mondta magáról, hogy nyugati, angolszász típusú demokráciamodellt épít. Az elemzők egy részének legnagyobb tévedése az, hogy mégis ennek a modellnek a koordinátáiba helyezik bele Oroszországot is, és ez alapján értékelik.

Ha azonban az orosz fejlődés viszonyait figyelembe véve nézzük, akkor a jelenlegi hatalom tökéletesen kifejezi a társadalmi hangulatot. Az én olvasatomban - széles értelemben véve - ez a demokrácia.

Ha a társadalom akaratát leképezik az eredmények, akkor miért hallunk arról, hogy nem engedélyezték egyes jelöltek indulását? Ha ők elindulnak, valószínűleg nem tudták volna megrengetni a rendszert, de akkor mi szükség a korlátozásukra?

AS.: Nehéz meghatározni, hogy a politikai döntéshozatalnak ez melyik szintjén dől el. Jellemző az orosz politikai rendszerre, hogy a középső és alsóbb szintű vezetőket, hivatalnokokat nagyon sokszor sztahanovista jellegű túlteljesítési vágy motiválja. Kilencven százalékig biztos vagyok benne, hogy mikor egy csecsenföldi választáson száz százalék feletti részvételi adatok jönnek ki, az nem központi utasítás eredménye.

Megfelelési kényszer?

AS.: Igen, az – ugyanakkor ez legtöbbször felesleges és kontraproduktív is. De ezzel az oroszok nincsenek egyedül. Azerbajdzsánban sem értik meg, hogy ha az elnök nem 95 százalékkal nyer meg egy választást, csak mondjuk hatvannal, akkor is hatalomban marad, és a nemzetközi közvélemény sem kiált egyből csalást.

Ha nem indulhatnak az ellenzéki jelöltek, akkor szaporodni fognak a tüntetések. Ez sem egy kényelmes megoldás.

AS.: A tüntetések a nagyvárosokra koncentrálódnak, vidéken az emberek többsége az állami hírtévéket nézi. Internetes oldalakat kevésbé olvasnak, a többség nem beszél angolul vagy más idegen nyelven. Moszkvában, vagy Péterváron más a helyzet. Felnőtt és szavazóképes korba lépett egy olyan generáció, ami már abba született bele, hogy Putyin az elnök. Ez egy más nemzedék már, mint az előző: nyitottak a világra, sokat utaznak, beszélnek nyelveket. Navalnij retorikáján is látszik, hogy rájuk szeretne alapozni.

A korábbi tüntetések tömegének döntő többségét a fiatalok adták, sok volt közöttük a gimnazista is. 2024-ig ők fogják a legnagyobb fejfájást okozni a rendszernek.

SG.: Az az érdekes ellentmondás, hogy amennyiben minden jelölt elindulhatott volna, akkor nem jut be ennyi ellenzéki. A rendszeren kívüli ellenzékiek szinte biztosan vesztettek volna, így viszont létrejött egy úgymond ellenzéki összefogás, ami egy alacsony részvétel - és Navalnijék aktív internetes mozgósítása - mellett eredményeket tudott felmutatni.

De az lenne olyan hatalmas „ellenzéki győzelem” és a „hatalom gyengülése”, hogy a taktikai szavazással a kommunistákat beszavazták?

Az egyre inkább érezhető, hogy az oroszok egy része valamilyen új politikai alternatívára vár, de ez a választás most még biztosan nem erről szólt. Abban pedig szinte biztos vagyok, nem a Kreml adott arra utasítást, hogy bárkit is ki kell zárni a jelöltek közül. Amikor a nyugati sajtó tele van olyan képekkel, hogy tüntetőket tömnek a rendőrségi buszokba, majd elviszik őket, az inkább az ellenzéknek használ. Jobb híján erre is játszanak. Ebben benne van az is, hogy a hatóságok bizonyítani akarnak a hatalomnak, igazolni szeretnék a helyüket a rendszerben, amikor fellépnek a demonstrálók ellen. A rendszerellenes tüntetések kapcsán arról se feledkezzünk meg, hogy a kormány már kétszer, látványos és szimbolikus ügyekben engedett. Az egyik a kábítószerrel való üzérkedéssel megvádolt, majd felmentett, korrupciós ügyeket leleplező orosz újságíró, Ivan Golunov esete. A másik a jekatyerinburgi új székesegyház építésének kérdése, melynek kapcsán Putyin szólt közbe, hogy ezt át kéne gondolni és megkérdezni a helyben lakók véleményét. Volt két ilyen visszakozás, ami után várható volt, hogy a hatalmi csoportok konzervatívabb, erőalapon politizáló része azt mondja: eddig és ne tovább! Szerintük a tüntetéseken alkalmazott erőszak bevállalható, a nyugati sajtó úgyis mindenképpen negatív képet fest az emberjogi helyzetről. Másrészről, az orosz ember érezze a hatalom erejét, mert, ha megint engednek, abból az jöhet le nekik, hogy gyengül a rendszer.

A nyugati sajtó egyébként túlfigyel Moszkvára, ami állam az államban és a lakossága liberálisabb, mint az átlag orosz népesség. Tegyük hozzá azért azt is: ha egy ilyen, tizenkétmilliós megapoliszban kimennek huszonötezren tüntetni, attól a hatalomnak nem kell megijednie.

 

Stier és Ackermann
Fotó: Alfahír

 

Mekkora az úgynevezett rendszeren kívüli ellenzéki Navalnijnek a valódi támogatottsága a társadalomban?

SG.: Navalnij ismertsége már érzékelhető, az országos támogatottsága egy-két százalék. Tíz-tizenöt éve volt alkalmam vele személyesen is hosszabban beszélgetni. Szokás őt a liberálisok vezéralakjának tartani, de ő egy nemzeti liberális, és ebben különösen hangsúlyos a „nemzeti” jelző. Nem is nagyon tetszik ő a klasszikus értelemben vett orosz liberálisoknak sem. A Krím annektálását például ő is helyesli, csak erről a nyugati sajtó ritkán ír.

Navalnij, bár a korrupt oligarchák elleni küzdelmet tűzi zászlajára, maga is igen gazdag ember, és a hatalom által ellene felhozott korrupciós vádak nem mindegyike alaptalan.

A különböző Kreml-közeli csoportok nem egyszer éppen őt használják fel egymás elleni harcaikban azzal, hogy a riválisok kétes ügyeit neki szivárogtatják ki. Egyébként szerintem a Navalnij-projekt kezd már kifutóban lenni, nyugaton mintha már látnák is, hogy ebben ennyi volt. Ez nem azt jelenti, hogy Navalnij el fog tűnni, de ő, mint vezéralak, szerintem már megkopott.

 

Stier és Ackermann
Fotó: Alfahír

 

AS.: Azért az elmúlt évek alatt az internet segítségével elég jól felépítette már magát.

SG.: Igen, az új technológiákat nagyon érti.

AS.: A korrupcióellenes küzdelem eleve olyan téma, amely elsősorban a rendszeres internethasználó nagyvárosi, hagyományosan liberálisabb lakosságot érdekli. Az ő nyelvükön Navalnij nagyon jól ért. Például berepült drónnal Medvegyev birtoka fölé, és felvetette, hogy hogyan fut az ott látottakra a fizetéséből. A nagyvárosokon kívül élőkhöz persze nem jutnak el a YouTube-videók, de valószínűleg nem is érdekli őket a korrupciós ügyek feltárása.

Több felmérés is kimutatta: az orosz ember tökéletesen tudatában van annak, hogy létezik korrupció, csak nem tartják olyan kiemelkedő problémának.

SG.: Gyerzsavin (Gavrila Gyerzsavin 18. századi orosz költő, aki egy időben közigazgatási pozíciót is betöltött – szerk.) mondta több mint kétszáz évvel ezelőtt, hogy Oroszországban rosszak az utak és lopnak. Már nem annyira rosszak az utak, de még lopnak.

AS.: Szerintem összességében a hatalom tart Navalnijtól. Ha elindulhatott volna az elnökválasztáson, azzal a rendszer legitimálta volna. Nagyobb támogatottságra tett volna szert, bár nyilván esélye se lett volna a győzelemre. Azt pedig nem hiszem, hogy a háttérbe fog vonulni vagy szorulni. Biztosan találkozunk még a nevével a jövőben.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss