Egymilliárd forint uniós pénzt költöttek rá, de senki nem nézheti meg

Ökofilmstúdió, gigacsúszdapark, kalandpark, mindez egy helyen Kisvárdán. A bökkenő csak az, hogy meg sem lehet nézni ezeket a fejlesztéseket. De van a közelben teniszakadémia és Hobbit-ház is. Az uniós pénzek megdöbbentő felhasználásának újabb fejezete.

Semmilyen gyakorlati haszna nincs - ezt már Tóth Viktor, a Jobbik választókerületi szervezője magyarázta a helyszínen Z. Kárpát Dánielnek, a párt országgyűlési képviselőjének. Ugyanis elvileg azért hozták ide különböző filmekből a látványosságokat, hogy turisztikai bevétel származzon abból, de a turisták elől kerítéssel van elzárva a terület.

Ezeket a milliárdokat a magyar emberek életének pozitív irányú változásába kellene fektetni - fogalmazta meg Z. Kárpát Dániel a Jobbik elvárásait, majd felhozta a munkahelyteremtő-beruházásokat, illetve az áfacsökkentést, hiszen az

itt élők számára leginkább a tűzifa-, illetve az alapvető-élelmiszerek elszabadult árai jelentenek problémát.

Z. Kárpát Dániel Kisvárda után Nyíregyházára utazott, ahol bejelentette a Jobbik „Mi Várunk” elnevezésű országos akcióját, amely a lakhatási válságon igyekszik enhíteni. A részletekről itt olvashat:

„Mi Várunk" - Országos akciót indít a Jobbik a lakhatási válság megoldása érdekében

A Jobbik országos nyomásgyakorló aláírásgyűjtő akciót indít a lakhatási válság csillapítása érdekében, jelesül a magyar fiatalok életesélyeinek javítása érdekében - jelentette be Z. Kárpát Dániel nyíregyházi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: „az akció célja, hogy a kormány számára egyértelművé tegyük, nem maradhat kezeletlenül az, hogy megfizethetetlenné válik tulajdonképpen minden magyar városban egy átlagos magyar fiatalnak az albérlet".

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss