Kórházban fekszenek az idősotthon lakói: az a szállás sem épült meg, amire milliárdokat adott a kormány

Kórházban fekszenek az idősotthon lakói: az a szállás sem épült meg, amire milliárdokat adott a kormány

Továbbra sincs nyoma annak az új kisvárdai idősotthonnak, amire milliárdokat adott a kormány. A hvg.hu azt írja, a 2017 végén kiosztott 2,5 milliárd forintos támogatás Seszták Miklós üzleti köreinél landolt, építkezés azonban nem történt.

Ezközben idén júniusban egy rendkívül erős vihar során lakhatatlanná vált a település bentlakásos idősotthona. A két épület közül előbb a kisebből kellett áttelepíteni a lakókat a nagyobba, de a túlterheltség miatt a lap szerint voltak olyan idősek, akik az étkezőben aludtak, vagy ott tették őket tisztába, ahol mások ettek.

Majd augusztusban ez az épület is megrongálódott egy viharban, így a lakókat a kisvárdai kórház rehabilitációs osztályának kórtermeiben helyezték el egy időre. A nagyépület helyreállítását követően azonban a kórházban ragadtak azok, akik a máig használhatatlan kisebb épületben laktak eredetileg. A méltatlan helyzet ráadásul úgy áll fenn, hogy az idősek nyugdíjának 80 százalékát levonják a szolgáltatásokért cserébe.

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke szerdán tartott sajtótájékoztatót az idősgondozásról: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) előtt arról beszélt, a kormány magára hagyta az idős generáció tagjait, az ellátásuk nem hogy nem fejlődött, de még romlott is. Ezzel szemben a Jobbik a nemrég bemutatott önkormányzati programjában nagymértékű férőhelybővítést szorgalmaz az idősellátás területén.

Jelenleg több mint 26 ezer idős ember vár arra, hogy helyet kapjon egy biztonságot és kiegyensúlyozott ellátást biztosító szociális intézményben. Ám láthatóan ez azoknál sem garantált, akik már a rendszerben vannak.