Kampánytéma lett a meghívásos zsíroskenyérbuli Tiszavasváriban

Kampánytéma lett a meghívásos zsíroskenyérbuli Tiszavasváriban

Egy retróbuli miatt forr a hangulat Tiszavasváriban, miután kiderült, hogy az uniós pénzből tartott rendezvényre a polgármesteri hivatalból küldték ki a személyre szóló meghívókat; a válogatott vendégek pedig a jelenlegi, kormánypárti polgármester társaságát is élvezhették az este során.

Mint korábban már beszámoltunk róla, a Tiszavasvári Polgár nevű helyi hírekkel foglalkozó Facebook-oldal azt írja, szerintük a buli Szőke Zoltán fideszes polgármester kampányrendezvényének lehetett része, és ezért lehetett meghívásos alapú a rendezvény. Csakhogy az érintett egyesület az erre fordítandó összeget nem zártkörű meghívottak, hanem a teljes helyi lakosság szórakoztatására nyerhette el. A szervező azonban állítja: meghívókat valóban kiküldtek, de ettől még más is bemehetett a rendezvényre.

A történetet jelentősen bonyolította, hogy az eseményre kiadott meghívók két verzióban készültek el: egy nyilvánosan elérhető, ám mindössze a helyi pályázatokról szóló kis honlapra feltöltött plakát szerint az „I. Tiszavasvári Vállalkozói Ankét” nevű programra invitálták korlátlan számban a helyieket, míg ezzel párhuzamosan egy másik meghívót már csak válogatott körnek küldtek ki, ebben az „I. Vasvári Retró Estre” várták a kiválasztott látogatókat, kimondottan ingyen szórakozás céljából.

A helyi kritikusok szerint a két meghívó közül az első a hivatalos pályázati elvárásoknak, míg a második a valódi programnak szólt.

Fülöp Attila, a rendezvény szervezője a Vasvári Hírmondó Online oldalon reagált: többek között azt írta, tűzoltók, rendőrök, polgárőrök és egészségügyi dolgozók, valamint helyi vállalkozók is kaptak meghívást. Kétszáz embert hívtak el, ennek a fele ment el a rendezvényre, és nem volt szó politikáról – állítja.

Az Alfahír megkeresésére hozzátette: a két rendezvény ugyanaz volt, és a személyre szóló meghívók kiküldése nem jelentett zártkörű eseményt, oda bárki bemehetett. Egy olyan esetet említett, amikor két, meghívó nélkül érkezett fiatalt el kellett küldeniük, mert szerinte ők csak a pálinkát akarták meginni.

Megkérdeztük tőle, hogy ha már a fideszes Szőke Zoltánt meghívta, akkor az ellenzéki pártok által támogatott, a Közös Jövőnk - Tiszavasváriért Egyesület nevében polgármesteri székért induló Kiss Krisztián civil ügyvédet miért nem, hiszen kampányidőszakban egy ilyen húzás nagyon érzékenyen érinti az embereket, főleg ha közpénzről van szó. Fülöp szerint Kiss azért nem kapott invitálást, mert nem régóta él a városban, és -ahogy szavaiból érezni lehetett- nem is igazán szimpatikus számára a polgármesterjelölt személyes viselkedése.

Így viszont nem meglepő, ha az ellenzék a kampány közepében fideszes elhajlásra gondol.

Hozzátette azonban, hogy a meghívottak között olyan emberek is voltak, akikről baloldali kötődésük általánosan ismert.

Fülöp egyébként a városi tévé műsorvezetőjeként is működik, és nemrég vendégül fogadta Kiss Krisztiánt, ám az indulatok a retróest hátterének kitárgyalása közben elszabadultak:

Az ügyvéd a műsorban arról beszélt, hogy közpénzből nem lehet zártkörű rendezvényt tartani,

és közpénzes rendezvénynél nem lehet eldönteni azt sem, hogy ki a jó -meghívást érdemlő-, és ki a rossz tiszavasvári polgár.

Fülöp erre azzal reagált, hogy a rendezvényt ellenőrző hatóság megállapításán múlik majd a jogszerűség, és ha valóban problémát jelent a válogatott közönség -bár állítólag meghívó nélkül is bárki bemehetett-, akkor utólag nem fogja megkapni az egyesülete a rendezvényre elnyert pénzt, így a buli költsége a saját zsebét fogja terhelni.

Mindeközben a Tiszavasvári Polgár oldal megszerzett egy dokumentumrészletet, amiben az látható, hogy az érintett Szabadidős Programszervező Egyesület a „Zenével egy egységes Tiszavasváriért” programra javasolt támogatási összege 4 millió forint.

Fülöp Attila négy rendezvényről beszélt a fentebb említett műsorban, az Alfahírnek pedig elárulta, hogy 470 ezer forintból csinálták meg a retróestet. Ugyanakkor közölte azt is, hogy ha megkapja az előre elköltött pályázati pénzt -és így lesz valóban közpénzes a rendezvény-, annak költségvetését akkor sem fogja nyilvánosságra hozni, akit érdekel -tette hozzá-, az kérje ki az ellenőrző hatóságtól.