Bejelentette Facebook-oldala "ellopását" az ex-szoci "független" újpesti jelölt, másnap már nyomozott a rendőrség

Bejelentette Facebook-oldala "ellopását" az ex-szoci "független" újpesti jelölt, másnap már nyomozott a rendőrség

Villámgyorsan lépett a rendőrség, miután volt szocialista, most „függetlenként” induló Horváth Imre újpesti polgármester-jelölt bejelentette, hogy „ellopták” a Facebook-oldalát. 

A pártjára tavaly megsértődő – mert újra nem indított -  egykori MSZP-s honatya hétfői Facebook-bejegyzésében azt állította, hogy korábbi képviselői oldalát mások használják, és azon „megtévesztő” posztokat tesznek közzé. Az ügyben feljelentést is tett. Ez idáig tiszta sor, a hatóságok dolga, hogy kiderítsék, mi történt valójában. A BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya ezúttal azonban példás gyorsasággal ráugrott az évszázad bűnügyének a legvastagabb arcú bulvárszerkesztő által is nehezen nevezhető ügyre. 

Az Alfahír úgy értesült,

a nyomozók már másnap érdeklődtek az újpesti MSZP irodájában Horváth Imre korábbi munkatársának elérhetőségéről. 

Információnkat a kerületi szocialisták meg is erősítették, hozzátéve, hogy a kért elérhetőségeket természetesen megadták. 

Újpest-szerte szóbeszéd tárgya, hogy Horváth valójában a Fidesz kamujelöltje, hogy megosszák az ellenzéki voksokat.

Sokan csak "újpesti Schmuck Andornak" "újpesti Berkinek" hívják. Horváth eddigi tevékenysége pedig nem igazán cáfolt rá erre a vélekedésre. 

A IV. kerületi DK, MSZP, Momentum, LMP és a Jobbik közösen indulnak az őszi önkormányzati választásokon a decemberben bejegyzett Újpestiek Közössége Egyesület színeiben. Ez a szavazólapon UPK-ként fog megjelenni. Minden bizonnyal erre játszanak rá azok, akik májusban létrehozták a kísértetiesen hasonló, egyetlen ékezetben eltérő rövidítésű ÚPK-t.

A rejtélyes "civil" szervezetet

nem más jegyeztette be, mint Horváth Imre.

Az egykori, Moszkvában végzett határőr tiszt a tavalyi országgyűlési választásokig a szocialisták színeiben politizált, ekkor azonban hátat fordított a pártnak, mert nem őt indították képviselő-jelöltként. Önállóan is nekigyürközött a megmérettetésnek, s érdemi kampánystáb és aktivisták nélkül is, hogy-hogy nem, sikerült összegyűjteni a szükséges számú ajánlást. Tavaly tavasszal végül 2,34 százalékos eredménnyel jött le a pályáról, most azonban a jelek szerint ismét visszaküldték a kispadról zavarójátékosnak.

Az ügynök visszatér: ismét aktiválja újpesti kamujelöltjét a Fidesz?

Komolyan kétségbe lehet esve az újpesti Fidesz. A közterületen kampányoló ellenzéki pártok meglehetősen pitiáner, és a bíróság szerint is törvénytelen megbírságolása után ismét aktiválták az előző pártállam idején is megbízható elvtársnak számító tavalyi kamujelöltet. A IV. kerületi DK, MSZP, Momentum, LMP és a Jobbik közösen indulnak az őszi önkormányzati választásokon a decemberben bejegyzett Újpestiek Közössége Egyesület színeiben.

Ezúttal is sikerült leadnia a megfelelő számú ajánlást, sőt, óriásplakátokon is hirdeti magát, holott erre Budapest-és országszerte alig van lehetősége az ellenzéki erőknek, hiszen a plakáthelyek döntő többségét a Fidesz gazdasági holdudvara birtokolja.  

Ismerős valahonnan?

Emlékezetes: Pikó András, a baloldal józsefvárosi jelöltjének kampánystábjánál szerdán tartottak házkutatást, mindössze két nappal az után, hogy a Magyar Nemzet azt írta egy belső csoportból printscreenelt fotó alapján: Pikó András közös VIII. kerületi polgármesterjelölt kampányfőnöke törvénysértő tevékenységet örökített meg, sőt feltételezhető, hogy „csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével készül az önkormányzati választásokra a fővárosi ellenzék”. A lap vádjait Pikó András kampányfőnöke visszautasította. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azóta választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény, valamint személyes adattal visszaélés gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Karácsony Gergely szerint a rendőrség a választás résztvevőjévé vált, miután korábban több alkalommal is megfélemlített ellenzéki jelölteket és aktivistákat is. Kiemelte azt is, amikor a VI. kerületi polgármester háza előtt sajtótájékoztatót tartó Kerpel-Fronius Gábort beidézte a rendőrség, mondván visszaéltek a gyülekezési joggal.

Az Index tudósítása szerint pénteken a VIII. kerületi Práter utcában a Pál utcai fiúk szoborcsoportnál Pikó András mintegy 600 szimpatizánsa demonstrált a polgármester-jelölt mellett.