Az amerikaiak megölték bin Laden fiát is

Az amerikaiak megölték bin Laden fiát is

A washingtoni Fehér Ház nyilatkozatban jelentette be szombaton, hogy egy amerikai terrorizmusellenes műveletben meghalt Hamza bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet meggyilkolt egykori vezetőjének fia, aki maga is kiemelkedő alakja lett a szervezetnek.

Nyilatkozatában az amerikai elnöki hivatal azt közölte, hogy a műveletet az afganisztáni-pakisztáni határ térségében hajtották végre. Az akció időpontját azonban nem árulták el.

"Hamza bin Laden elvesztése nemcsak fontos vezetői képességektől és az apjához fűződő jelképes kötelékektől fosztja meg az al-Kaidát, de a csoport fontos műveleteit is aláássa"

- írták a nyilatkozatban.

Az NBC hírtelevízió már július 31-én hírül adta Hamza bin Laden halálát amerikai kormányzati és hírszerzési forrásokra hivatkozva, de Donald Trump elnök nem akarta kommentálni az értesülést, így az amerikai kormányzat először a szombaton kiadott nyilatkozatban erősítette meg a művelet tényét.