Széteshet a Híd a felvidéki magyar pártok összefogásának kudarca miatt

Széteshet a Híd a felvidéki magyar pártok összefogásának kudarca miatt

Széteshet a Híd az MKP-val való összefogás elutasítása miatt – derül ki az Új Szó cikkéből. A magyar-szlovák vegyespárt kongresszusán két alelnök is lemondott, és távozik a párt volt EP-képviselője is. 

Sólymos László környezetvédelmi miniszter és Péter Antal is lemondott az alelnöki posztról. Fogyatkozik a párt képviselő-csoportja is. 

A héten Martin Fedor jelentette be, hogy távozik a Híd parlamenti frakciójából, az Új Szó pedig úgy tudja,  hétfőn Cséfalvay Katalin jelenti be, hogy kilép a pártból. 

Ez nem csak a magyar-szlovák hibridpártnak kellemetlen, hiszen 

így elvész a kormánykoalíció törvényhozási többsége is. 

Sólymos László részben a nemzedékváltással indokolta lemondását, ám döntésében komoly szerepe volt az MKP-val való megállapodás kudarcának is. 

„Úgy gondolom ugyanis, hogy a Híd és az MKP együttműködése jó alapja lett volna annak, hogy a következő választások után is legyen képviselője a parlamentben a régióknak és a kisebbségeknek”

 - nyilatkozta a politikus. 

Szintén a magyar pártok szövetségének csődje miatt lépett ki a Híd korábbi EP-képviselője, Nagy József, akinél az Azonnali tudósítása szerint a mai kongresszuson telt be végleg a pohár. A jövőben a 2020-as közös indulást szorgalmazó Összefogás mozgalomban tevékenykedik tovább. 

A Híd és az MKP – miután májusban egyik párt sem tudott képviselőt küldeni az EP-be– hosszú ideje tárgyalnak a jövőre esedékes parlamenti választásokon való közös indulásról. Bugárék ezt azonban úgy képzelik el, hogy az MKP néhány politikusa helyet kaphatna az ő listájukon. Ezt az utóbbi elfogadhatatlannak tartja, így jelen állás szerint nem lesz érdemi együttműködés, s így

komoly esély van arra, hogy a felvidéki magyarság harminc év után képviselet marad Pozsonyban.