Megsértette a választás tisztaságát egy fideszes alpolgármester

Megsértette a választás tisztaságát egy fideszes alpolgármester

Nem csak a Fidesz és a KDNP logóját, hanem a kerületi jelképet is szórólapjára tette egy fideszes képviselőjelölt: helyben eltussolták az ügyet, feljebb már elmarasztalták a politikust.

A hvg.hu azt írja, a Fővárosi Választási Bizottság szerint sérti a választás tisztaságát a Fidesz embléma melletti kerületi jelkép. Az eset a főváros XVIII. kerületében történt, ahol Szarvas Attila Sándor alpolgármester szórólapján az önkormányzati logó is szerepelt.

A lap úgy tudja, a helyi ellenzék kifogást nyújtott be a kerületi választási bizottsághoz, mivel véleményük szerint Szarvas törvénysértő módon kampányol, sérül a választások tisztasága.

„Jogsértő, hogy a szórólapon az önkormányzat szimbóluma szerepel. Az önkormányzat közhatalmat jelenít meg”

– állt a kifogásban.

A HVB azonban lesöpörte a kifogást, ezért fellebbeztek, majd a Fővárosi Választási Bizottságban megállapították, hogy Szarvas azzal, hogy a választási szórólapján az önkormányzat jelképét szerepeltette, jogsértést követett el, megsértette a választás tisztaságának alapelvét.

A fideszes politikust eltiltották a további jogszabálysértésektől, de bírságot nem szabtak ki.