Gulyás Gergely reméli, hogy idén "utoljára mertek kiállni" a fideszes keszthelyi vezetéssel szemben

Gulyás Gergely reméli, hogy idén "utoljára mertek kiállni" a fideszes keszthelyi vezetéssel szemben

Az ország tanácselnöke a budapestiek után egy vidéki kisvárosban is rendet vágott. A kancelláriaminiszter a keszthelyi fideszes polgármester-jelöltnek kampányolva alapította újra a Hazafias Népfrontot. 

A politikus pénteken lakossági fórumot tartott Manninger Jenő országgyűlési képviselővel és Nagy Bálint jelenlegi alpolgármester társaságában, aki októberben a város vezetéséért száll ringbe – írja a Zaol. A rendezvény egy ideig a politikai marketing-nagyköny szabályai szerint zajlott, a fő mondanivaló annyiban foglalható össze: minden rendben van, és, ha megint győzünk, még inkább rendben lesz. 

A végére aztán Gulyással kicsit megszaladt a pártállami bicaj, és az ellenzéki kihívó nélkül maradt balatonfüredi, illetve hévízi fideszes vezetést követendő példaként állítva azt mondta:

abban bízom, hogy Nagy Bálinttal szemben is utoljára mernek kiállni. 

Úgy véli ugyanis, hogy „ ha a város a lehetőségeket a kormánnyal együttműködésben kihasználja” (vagyis kormánypárti polgármestert választ), akkor a következő öt év olyan fejlődést hozhat, amely után „teljes egység teremthető a polgármester mögött.”

Ez a „teljes egység” egyébként nem példa nélküli a magyar történelemben. 1949 és 1990 között minden egyes parlamenti és helyhatósági választáson ilyen példás egység volt, miután kizárólag a Hazafias Népfront jelöltjei indulhattak – akik véletlenül negyven éven át mindig a kommunista állampárt prominensei közül kerültek ki. 

Gulyás nem először érzi úgy, hogy – egyébként törvénytelenül – a kormány tagjaként meg kell súgnia a helyieknek, kire kell szavazni. Igaz, korábban odáig még nem merészkedett, hogy egypártrendszert szorgalmazzon. 

A múlt heti kormányinfón a kancelláriaminiszter másodszor is megzsarolta a fővárosiakat: ha nem Tarlós nyer októberben, akkor az Orbán Viktorral kötött megállapodás érvényét veszti. Ezt azzal a közjogilag nagyjából értelmezhetetlen kijelentéssel indokolta, hogy 

a főpolgármester és a miniszterelnök „magánemberként” kötött alkut 1000 milliárd forint közpénzről. 

Egyébként Keszthelyről sem először érkeznek hírek arról, hogy a Fidesz cinkelt lapokkal játszik:

  • Júliusban számos kamu Facebook profil bukott le, „akik” az ellenzéki Kivsárosunkért Érdekvédelmi Egyesületet (KÉVE) gyalázták, majd ezekből a hozzászólásokból a „helyiek véleményeként” cikket írt a Pesti Srácok. 
  • Pár héttel később heckertámadás érte a KÉVE, illetve a mellettük kiálló Bálint Natália operaénekesnő Facebook-oldalát. 
  • A nyár folyamán pedig több hullámban is manipulatív, a Fideszt kedvező, az ellenzéket kedvezőtlen színben feltüntető kamukérdésekkel teletűzdelt „közvélemény-kutatással” hívogatták a keszthelyieket.