Az emberek, akik ott sem voltak

Az emberek, akik ott sem voltak

Microsoft-gate: az érintett hatóságok részéről senki nem tud semmit.

Az Egyesült Államokban óriási botrány kerekedett a Microsoft korrupciós ügyéből. Az amerikai Tőzsdefelügyelet az állapította meg, hogy az óriáscég leányvállalatai korrupt módon olyan közvetítőkön keresztül értékesítették a szoftvereket, melyek hatalmasat kaszáltak az állami intézményeken.

Magyarországon többek között Orbán Viktor vejének egyik cége volt érintett az ügyletben. Nem meglepő tehát, hogy a hazai szervek nem kapkodnak az eljárásokkal.

A Belügyminisztérium nevében Pintér Sándor Sneider Tamás Jobbik-elnök írásbeli kérdésére azt válaszolta,

nincsenek bővebb információik,

és amúgy is:

mindent szabályosan közbeszereztek.

A korrupciógyanús beszerzésekkel érintett egyik állami szerv a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt, amelynek vezetője, Sors László Sneidernek adott válaszában ugyancsak arra hivatkozott,

mindenben szabályosan jártak el,

valamint

ők sem kaptak semmilyen tájékoztatást a Tőzsdefelügyelettől.

A korrupcióellenes fellépés zászlóshajója (kellene, hogy legyen) a Legfőbb Ügyészség. Polt Péter helyett a korrupciós esetekkel dolgozó főosztály vezetője a pártelnöknek azt válaszolta, 2019. augusztus 23. napján, az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma válaszának megérkeztét követően nyomozást rendelt el, ám

a nyomozás érdekében annak menetéről, állásáról befejezésének várható idejéről tájékoztatást nem áll módjában adni.

Hát, így állunk: az érintett szervek semmiről sem tudnak, holott már a beszállító Microsoft is elismerte felelősségét.