Kedden átadta a parkolót a fideszes, szerdán már fel is kellett bontani

Cserkeszőlő

A kólafóbiás Boldog István kedden nagy csinnadrattával adta át a cserkeszőlői 56 férőhelyes parkolót. A fideszes politikus politikai pedofilhoz „méltóan” gyerekek gyűrűjében tette meg az erősen kampányszagú gesztust, ám a HVG olvasója arról tájékoztatta a portált, hogy

másnap, szerdán már fel is kellett bontani a burkolatot.

Cserkeszőlő alpolgármestere, Illési Sándor László a portál érdeklődésére azt mondta, a parkoló 1,5-2 négyzetméteres területén a térkövet azért kellett felbontani, hogy az iskolába be lehessen vezetni az internetes gerinchálózat leágazását.

Illési hangsúlyozta, senkit nem ért kár, az alvállalkozó helyreállítja az eredeti állapotot. Arra a kérdésre, hogy miért adták át előbb a parkolót, majd utána bontották fel újra, azt felelte,

mindenki ütemterv szerint dolgozik.

Illési azt is elárulta, a parkolóban napelemes lámpák lesznek, amelyeket 2-3 hét múlva állítanak fel. A HVG ez alapján úgy véli, az önkormányzati választás előtt tehát még kinézhet egy újabb átadás.

A parkoló nettó 47 millió forintba került, ebből 10 millió forint a Fidesz által patás ördögként aposztrofált Brüsszelből érkezett.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
sss
2020. január 21. | 17:55
Számos esetben a bűncselekmény áldozatai vagy annak hozzátartozói a nekik megítélt kártérítést az elkövetőnek a fogvatartás körülményei miatt járó kártérítésből kapták meg. Ha ezek kifizetését a kabinet felfüggeszti, a kártérítést sem lesz miből letiltani. Megnéztük a börtönpénzek árnyoldalát és a lehetőségeket.