Mégsem „bombasztori” a Fertő tavi bombasztori?

Mégsem „bombasztori” a Fertő tavi bombasztori?

A helyi civil szervezet feljelentést fontolgat közveszéllyel fenyegetés miatt.

A Fertő tó barátai szerint csak kacsa lehet a fertőrákosi öböli bomba – áll a civil szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményében. Ezért azt fontolgatják, közveszéllyel való fenyegetés bűncselekménye miatt feljelentést tesznek.

Mint arról korábban beszámoltunk, szeptember 16-án a Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (SFTF) közölte, hogy a beruházás előkészítő munkálatai során, a medervíz szonáros felderítő tevékenység eredményeként második világháborús bombákat találtak a Fertő part fejlesztési területén a fertőrákosi öbölben. A fejlesztő cég ezért belépési tilalmat rendelt el a Fertő tavi vízitelep területére, ahol kormányzati tervek szerint az ország legnagyobb, közel 30 milliárd forintos turisztikai fejlesztésére kerül sor. Az óriásberuházással kapcsolatban súlyos aggályokat fogalmazott meg korábban a Fertő tó barátai civil szervezet, amely éppen a jövő héten akart ez ügyben fórumot tartani Fertő tavi vízitelep területén.

A fejlesztő cég belépési tilalma – amely további értesítésig érvényben marad – azonban lehetetlenné teszi a tiltakozó fórum megtartását.

Világháborús robbanóanyagra hivatkozva takarítanák el a cölöpházak lakóit Orbán Ráhel szállodájának útjából?

A Fertő Part fejlesztési területén, a Fertőrákosi-öbölben a medervíz szonáros kutatásakor II. világháborús bombákat találtak, írta a Sopron Média hétfő délután. A területet nyár elején egyszer már átvizsgálták, de nem találtak semmit. A cikk szerint hétfőn bukkantak rá a robbanótestekre, a terület bérlőit és használóit a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.

A helyi civilek 5 pontban foglalták össze, miért kételkednek a „bombasztoriban”

  1. A Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapján (nkh.gov.hu), ahol minden hajózási zárlatról azonnal tájékoztatják a hajósokat, semmi nyoma nincs annak, hogy hajózási zárlatot rendeltek volna el a Fertő tó valamelyik részén.
  2. Az 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, amely a katonai eredetű lőszerek, bombák hatástalanítását végzi Magyarországon, a hírek szerint semmilyen bejelentést nem kapott a környékről.
  3. A helyiek a Fertő tavon a napokban nem láttak semmi hajós felderítő tevékenységet, szerintük a vízitelep területén sem volt ilyen tevékenységre utaló mozgás. Ráadásul június 6-ától két hétre le volt zárva medervizsgálat miatt a tó vízterülete, de akkor nem találtak semmi bombát.
  4. A Fertő tavat jól ismerő helyiek szerint a Fertőrákosi öbölben több méteres iszap fedi a tó fenekét, ezért egy világháborús bomba, ha itt helyezkedne el, több évtized folyamán olyan mélyre süllyedt volna az iszapban, hogy szonáros felderítés során nem lehetne észrevenni.
  5. A talált robbanó szerkezetek helyét – vízen is – jól láthatóan meg kell jelölni. A Fertőrákosi öbölben semmi jelölés nem látható.

Ezek alapján úgy tűnik – írják –, hogy

a fejlesztő cég állításaival szemben semmilyen bombát nem találtak a Fertő tóban és a belépési tilalmat a fejlesztési területre azért rendelték el, hogy elűzzék a vízitelepen elhelyezkedő cölöpházak tulajdonosait és megakadályozzák, hogy a helyiek a Fertő parton tiltakozzanak az óriásberuházás ellen.

Úgy vélik, hogy ha ez így van, akkor a Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. a közveszéllyel való fenyegetés bűncselekményét követi el. A Fertő tó barátai ezért fontolóra veszik, hogy feljelentést tegyenek a fejlesztő cég vezetői ellen. A fejlesztő cég a helyieket egyébként már tavasz óta igyekezett távol tartani a Fertő parttól és megkeserítette a cölöpházak tulajdonosainak életét. Hol a szemétszállítás szűnt meg hirtelen, hol a vízszolgáltatás szünetelt indokolatlanul – emlékeztetnek.

Az állítólagos bombával kapcsolatban az SFTF Nzrt. azt írta, a Fertő Tavi Vízitelep lezárására azért volt szükség, mert

az előzetes medervizsgálat során megalapozott gyanú merült fel arra,

hogy a fejlesztésben érintett terület egyes pontjain, illetve közelében robbanótestek vannak. Hangsúlyozták, a lezárással a vonatkozó kormányrendelet szabályai szerint jártak el.