Áder szerint a mi felelősségünk sokkal kisebb a bolygóért

Áder szerint a mi felelősségünk sokkal kisebb a bolygóért

Áder János köztársasági elnök végre megszólalt a kormánypártok miatt határozatképtelenné vált szerdai ülésnap kapcsán. A nagy környezetvédő hírében álló Áder szerint az LMP klímavészhelyzetről szóló javaslata azért nem indokolt, mert

„Magyarország a világ kibocsátásának 0,137 részét teszi ki!"

A köztársasági elnök a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában úgy folytatta, hogy országunk kibocsátása

"az Európai Uniónak is csak az egy százaléka. (..) Tehát mikor arról beszélünk, hogy Magyarországon különböző intézkedéseket kell tenni a klímavédelem érdekében, akkor helyesen tesszük, hogy erről beszélünk, de jó, hogy ha látjuk , hogy nem vagyunk egy súlycsoportban a nagy szennyezőkkel,

a mi felelősségünk sokkal kisebb a bolygóért."

Úgy fest, az államfő különösebben nem aggódik a bolygónk miatt és Elon Musk sem tartozhat a kedvencei közé, hiszen Áder nem akar kolonizálni semmilyen másik bolygót.

„Szerintem ez a bolygó tökéletes. Ez éppen jó nekünk. A Jóisten ezt jól megteremtette. (..)  Inkább őrizzük meg ezt olyannak, amilyennek megismertük,"

-mondta, hozzátéve, hogy szerinte minden adott, hogy itt "mi emberek és a többi élőlény is jól érezze magát, nem kéne a következő néhány tíz évben ezt tönkretenni."

Az államfőt a jövő héten kezdődő New York-i ENSZ-klímacsúcs kapcsán is kérdezték, amelyen Magyarországot képviseli majd. Ezzel kapcsolatban elmondta: a találkozó politikai vita lesz, ami a szándékok kinyilvánításáról, a tettrekészségről szól majd, megállapodás aláírásáról azonban most nincs szó.

Még a "nemzet bozótharcosa" sem volt kíváncsi a klímaügyi vitanapra

Ahogy az várható volt, sem Fidesz, sem pedig a KDNP frakciója nem tartotta a klímaváltozás kérdését olyan fontosnak, hogy akár egyetlen politikusukat is beküldje az Országgyűlésbe így szerda délelőtt. De még az Orbán-kormány sem érezte úgy, hogy az ellenzéki pártok orra alá dörgölje a miniszterelnök meglátását, miszerint a környezetvédelem egy baloldali issue.