A bíróság kimondta, hogy a volt román elnök a kommunisták besúgója volt

A bíróság kimondta, hogy a volt román elnök a kommunisták besúgója volt

A bukaresti ítélőtábla megerősítette, hogy Traian Basescu volt román államelnök, jelenlegi európai parlamenti képviselő együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálattal, a hírhedt Securitateval.

Az ítélőtábla pénteken hirdette ki az elsőfokú ítéletet. Ez megtámadható a legfelsőbb bíróságon, amely a jogerős ítélet kihirdetésében illetékes. Az ítélőtábla azt követően hozott ítéletet, hogy a Securitate Irattárát Tanulmányozó Bizottság (CNSAS) májusban megállapította, hogy Basescu a Securitate besúgója volt. A romániai eljárások szerint a bíróságtól is kérnie kellett ennek megerősítését. Basescuról a CNSAS újonnan feltárt dokumentumok alapján megállapította, hogy a Securitate már diák korában, 1972-ben beszervezte, amikor elkezdte tanulmányait a haditengerészeti egyetemen.

Basescu tagadja a vádakat.

(MTI)