Ha nálunk olvassa először, akkor ön már nem ér oda a fideszes krumpliosztásra :(

krumpli

Sajnos megkésve vagyunk kénytelenek beszámolni róla, hogy szeptember 21-én, 8 és 12 óra között a XI. kerületi önkormányzat Újbuda nyolc pontjára is "kedvezményes burgonyavásárt" hirdetett.

krumpliosztás
Fotó: Facebook

Mindezt pár héttel az önkormányzati választások előtt, az erről szóló plakáton, aligha véletlenül, Hoffmann Tamás fideszes polgármester fotójával.

Mindenesetre a kerületi lakosok kitörő lelkesedéssel fogadták a cseppet sem átlátszó, és abszolút nem a választók megvesztegetését célzó akciót. Ahogy a Magyar Hang rövid beszámolójában olvasható, a lap által megkérdezett nyugdíjas nem érzékelt összefüggést az önkormányzati választások és az ételosztogatás között, és még az egy órás sorban állást is csekély fáradtságnak érezte azért cserébe, hogy 300 forintért hozzájuthasson 10 kiló krumplihoz.

Krumpliért kígyózó sorok
Krumpliért kígyózó sorok
Fotó: Magyar Hang

Eközben azt is elpanaszolta, hogy:

"A boltban 150 forint alatt nem kapni kilóját."

Milyen rendes hát a Fidesztől, hogy gondol a szegény kerületi lakosokra, és a töredékáron adott pityókával önzetlenül, minden hátsó szándék nélkül segít a megfelelő zöldségutánpótlást egyébként nélkülöző embertársainkon.

A kormány nem tud mit kezdeni az elszabadult zöldségárakkal, meglepte őket a klímaváltozás

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője írásbeli kérdéssel fordult Nagy István agrárminiszterhez, ugyanis a tárcavezető korábbi vágyálma nem vált valósággá, az idényáras zöldségfélék áremelkedése nem rövidtávon nehezíti az életünket. Jellemző egyébként, hogy még a 23 százalékos drágulás mellett is úgy tartotta a kormányzat, hogy éves szinten nem lesz jelentős áremelkedés, és nem számítanak a fogyasztói kiadások nagymértékű emelkedésére sem.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

Az egykori pártelnök követeli, de pártja nem adja vissza neki az admin jogot.
Meg kell ismételni a választást.
Az ingatlanárak növekedésével szemben a leghatékonyabb védekezés az ingatlanállomány bővülése lenne.