A tisztelet és megbecsülés ára: hatezer forint

A tisztelet és megbecsülés ára: hatezer forint

Idén október 1-jétől minden évben nettó hatezer forintot kapnak a hatvanöt év feletti ferencvárosi lakosok „a tisztelet és a megbecsülés” jeléül – írja a Népszava. A 65+ elnevezésű program reklámozása Bácskai János fideszes polgármester aláírásával fut.

A baloldali lap megkeresésére a kerületi önkormányzat közölte,

nem kampányfogásról van szó.

Mint írták, az időskorúak támogatását „mindig is kiemelt feladatként tűzték zászlóra”, a 65+ programról pedig június 27-én döntöttek Kállay Gáborné alpolgármester előterjesztésére. Ekkor fogadták el a ferencvárosi internet támogatásról, a ferencvárosi diákbérlet-támogatásról szóló előterjesztést, valamint ekkor döntött a képviselő-testület arról is, hogy a ferencvárosi iskolakezdési támogatás összegét 6 ezer forintról 12 ezer forintra emeli.

Szabó Attila, a Társaság a Szabadságjogokért szakértője szerint figyelemre méltó, hogy a juttatás igénybevételéhez a ferencvárosi nyugdíjasoknak kérelmet kell benyújtani, ehhez pedig nyilván több személyes adatot is meg kell adni. Szabó szerint mivel kifizetésről van szó, ez is jogszerű,

addig, amíg nem adják át jelölteknek az információkat.

A szakértő azt is hozzátette, Botka László, Szeged szocialista polgármestere szintén az idősek világnapja alkalmából kedvez a nyugdíjasoknak.

Korábban elsőként lapunk írta meg, a ténylegesnél jóval alacsonyabbra becsült gazdasági növekedés miatt tizenkétezer forintnyi nyugdíjprémiumot nem kaptak meg az idősek, holott Gulyás Gergely kancelláriaminiszter határozottan megígérte.

Tizenkétezer forinttal tartoznak Orbánék a nyugdíjasoknak

4,4 százalékos becsült gazdasági növekedés alapján utalta a kormány a 2018. novemberi nyugdíjprémiumot, a tényleges bővülés mértéke azonban 5 százalék volt. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ígérete ellenére a különbözettel mai napig tartoznak az időseknek. Tavaly októberben a kormány úgy becsülte, a 2018-as gazdasági növekedés 4,4 százalék lesz.